Deutschlandradio: beszélgetés Magyarországról – visszatérés a „népnemzetihez”
A magyar konzervatív kormány hadat üzent a baloldali liberális kulturális életnek, és a központi pozíciókba saját embereit ülteti. A Deutschlandradio műsorában Liane von Billerbeck Esther Kinsky író-műfordítóval beszélgetett, aki úgy érzi, ez totalitárius módszerekre emlékeztet. A beszélgetés szövege a rádió honlapján olvasható.
Liane von Billerbeck: Ha az ember azt hallja, hogyan lép fel a kétharmados parlamenti többséggel rendelkező jobboldali konzervatív kormány saját kulturális elitje ellen, tulajdonképpen minden művésznek és értelmiséginek szégyellnie kellene magát, akit nem cserélnek le, nem vádolnak meg és nem szidalmaznak. Ami ma Magyarországon megy, az tulajdonképpen felfoghatatlan, mert Európa kellős közepén történik, abban az országban, amely jelenleg az EU soros elnöki tisztségét tölti be. Mielőtt erről beszélgetünk Esther Kinsky író-műfordítóval, Stephan Ozsváth összefoglalja az eseményeket.
A nemzeti jobboldali magyar kormány alapos, mint eddig senki: a kulcspozíciókba mindenhol hű csatlósokat ültet. A hírek szerint tavaly 17 ezer fejet cseréltek le. A kultúrában is. Az elv: aki velünk van, megjutalmazzuk, aki ellenünk, azt megbüntetjük. A tisztogatások a budapesti operaházban kezdődtek. Elsőként Kovalik Balázs művészeti vezetőnek kellett távozni.
„Magyarországon új politika, új kormány van, amely elég gyors, és nagyon agresszív”.
Következett Vass Lajos igazgató, Fischer Ádám főzeneigazgató. Célpont Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója is. A bűne: a színházat egy román ünnephez rendelkezésre akarta bocsátani. Ez nem illik a jobboldali nemzeti Orbán-kormány vonalába. A kormány programja a revizionizmus light. A szomszédos országokban élő magyarok kegyeit kettős állampolgársággal és útlevéllel, továbbá kulturális támogatással keresi. Jankovics Marcell, a Nemzeti Kulturális Alapítvány lojális új vezetője azt mondja támogatási politikájáról:
„A kicsiknek kell sokat adni: az amatőröknek, a vidéknek, a szomszédos államokban élő magyaroknak. Mert ebből áll fel a kultúra piramisa”.
Szőcs Géza kulturális államtitkár kendőzetlenül a kultúrában „szükséges tisztogatásokról” beszél. A módszer: a bírálókat bólogató jánosokkal helyettesítik, a kritizálóktól pénzt vonnak el, mint például a független színházaktól. Vagy megvádolják őket, hogy közpénzeket sikkasztottak el, mint Heller Ágnes világhírű filozófust. Heller legnagyobb vétsége a kormány szempontjából: nem szereti Orbán Viktor nacionalista kormányfőt.
Az Orbán-barát sajtóban Schiff András világhírű pianistát is antiszemita módon becsmérlik. A magyar gleichschaltoló számára a nagy nevek nem jelentenek tabut. Magyarországon a dzsungel törvénye uralkodik – mondja Húdi László, a független színházak szövetségének vezetője.
„Itt az egyik törzs megpróbálja kiszorítani a másikat. Ez így van a kultúrában is, a színházaknál. Ha az egyik törzset újra leválasztották, jön a másik, és azt mondja: Te kivágtál engem, most rajtad a sor”.
Magyar kultúrharc – diagnosztizálta Tarr Béla a hétvégén a berlini Tagesspiegelben. Időközben már azt mondja, ezt így nem mondta, mert otthon azzal vádolták, hogy belepiszkított a fészekbe. Ezzel szemben egy Bayer Zsolt nevű antiszemita gyűlöletírót cikkeiért kulturális díjjal jutalmaz a kormánypárt. Egyetlen érdeme: Orbán barátja.
***
– Vendégünk, Esther Kinsky író-műfordító, Németországban született és nőtt fel, orosz, lengyel és angol nyelvű irodalmat fordít, s maga is írt két regényt, novellákat és verseket. Négy évet élt Magyarországon 2004-ig, 2008 óta Magyarország és Berlin között ingázik. Kinsky asszony, ha az ember hallja, mit művel az Orbán-kormány, Ön nem fél velünk beszélgetni az alkotók elleni kampányaikról?
Ester Kinsky: Őszintén szólva amit az utóbbi hetekben-napokban hallottam a barátaimtól, attól kicsit futkároz a hideg a hátamon, de én magam nem félnék, mert Magyarországon természetesen szűk magánkörben élek, nem állok kapcsolatban semmiféle intézménnyel. De ami ott történik, az valóban nagyon ijesztő.
– Leírná a hangulatot, amelyről barátaitól hall?
Kinsky: Azt hiszem a teljes elbizonytalanodás érzése az ijesztő. Egy ilyen szélsőséges beállítottságú kormánynál persze számít az ember ellenségességre, de ami például a tudományok körül történik… Akkor ezzel kezdem. Szóval az etnikai kisebbségekkel, romákkal, és így tovább, migrációval kapcsolatos rendezvényekről van szó. E kutatásoknak a budapesti Közép-Európa Egyetem komoly központja, és ott a szó szoros értelmében kikémkedik a konferenciákat, előadásokat, amelyek nyilvánosak, de aztán a rendezvényekről, az egyes előadásokról teljesen eltorzított beszámolók jelennek meg. Az előadókat pedig ennek nyomán szidalmazzák, mocskolják, fenyegető leveleket kapnak.
Ezek olyan módszerek, amelyeket korábban nem is ismertünk, kivéve talán az 1956 utáni totalitárius időkben. Erre hivatkoznak nagyon sokan, amikor leírják a pillanatnyi hangulatot. Természetesen minden posztot új, kormányhű emberekkel töltenek be, ami betölthető a lehetőségek keretei között, vagyis ahol lejárnak a szerződések, vagy vádakat hoznak fel emberek ellen, ahogyan most megpróbálták a három filozófussal, és ilyen konstruált, manipulált vádakkal távolítanak el embereket a tisztségükből, és a helyükre Orbánhoz, a kormányhoz hű embereket ültetnek.
– Azt mondta, a barátai közül sokakat totalitárius rezsimekre emlékeztet ez. Orbán Viktor, a magyar miniszterelnök mindig is arról beszélt, hogy népnemzeti (völkisch) tudatot követel. Német demokrataként ettől sikítani kell, mert nagyon emlékeztet a nemzeti szocializmusra.
Kinsky: Igen. A terminológia természetesen terhelt és szörnyű, különösen mivel Magyarországnak is megvan a fasiszta történelme. És talán éppen erről van szó: az európai orientáltságú beállítottságtól a népnemzetihez való visszafordulásról. Ennek a kormánynak ez az érvelése: a pénz elvonását a kultúrától, a kulturális intézményektől azzal indokolják, hogy a pénzt – ahogy ezt a kulturális államtitkár mondja – a kicsiknek akarják adni. Ezen első sorban a határokon túli magyarokat érti, vagyis a romániai, szlovákiai és a többi magyar kisebbséget, ami természetesen kapcsolatban áll a most lehetővé tett kettős állampolgársággal, szóval a Magyarországon kívüli magyar kultúra erősítéséről van szó.
– És a Nagy-Magyarországról szóló álmok újraébresztéséről?
Kinsky: Igen, abszolút mértékben. Volt egy eset, a német sajtóban nem láttam, de az angolban igen. A jelek szerint szokás, hogy a soros uniós elnöki tisztséget betöltő ország jelképes ajándékot ad az EU Bizottságának. És Orbán egy olyan szőnyeget ajándékozott, amelyen jelentős magyar vívmányok és személyiségek szerepelnek, például Bartók Béla, de ennek a szőnyegnek a közepén egy Nagy-Magyarországot ábrázoló térkép van. Ami persze heves felháborodást váltott ki a világon, mire ő úgy reagált, hogy nem érti, mit akarnak, végtére is Magyarország múltjáról van szó, 1867-től kezdve, legalábbis mint önálló kormánnyal rendelkező államképződményről. És ez a fajta érvelés, a dolgokat jelentéktelen színben feltüntető érvelés előkészítése az, ami ijesztő.
– Hát, ha az ember most megnézi Magyarországot, nagyon ambivalens benyomást szerez. Egyrészt Magyarország tölt be az EU soros elnöki tisztségét, másrészt úgy tűnik, az Orbán-kormány hihetetlen mértékben a magyar provincializmusra játszik.
Kinsky: Mit éretünk azon, hogy provincializmus?
– Hogy például nem a budapesti kulturális intézményeket erősítik, hanem a vidékieket, és azt mondják, ott vannak az igazi magyarok.
Kinsky: Igen, természetesen, mert a budapesti kulturális intézmények persze inkább baloldali irányultságúak. Ezek azok a helyek, amelyeket olyan emberek töltöttek be, akik egy másik politikai ideológia iránt elkötelezettek. Budapest intellektuálisan is hihetetlenül életteli város volt, legalábbis amikor ott voltam, nagyon érdekes színházi produkciókkal, meg minden, de most valahogy ez alól is kihúzzák a talajt. Csak nem hiszem, hogy így fenn lehet tartani ezt az avitt város-vidék megosztást. És nem is csak erről van szó. Arról van szó, hogy nyíltnak és európainak, vagy népnemzeti (völkisch) módon befelé fordulónak lenni. És ez utóbbihoz a vidék persze jobb terep, mert ott sokkal több a vesztes, és sokkal nagyobbak a veszteségek. A fővárosban sokan nyertek, egyszerűen csak azért, mert persze közelebb voltak a kormányhoz, térben közelebb. A vidék, amelyet sokkal jobban ismerek, mint Budapestet, mert ott élek, az ország dél-keleti csücskében, valóban hihetetlenül kitaszított, elhanyagolt, nem szeretett. Hozzá tartozik a magyarok averziója a síksággal, az Alfölddel szemben. Csak a Dunántúl számít, az ország Dunától nyugatra elterülő része, és Erdély. Mondjuk úgy, hogy ezek a kulturális pillérek, amelyekre az értelmiségiek hivatkoznak.
De ez régi nóta Magyarországon: hét, hat, öt évvel ezelőtt az ember azt hallotta, hogy vidéken nagyon sok ember vagy majdnem mindenki visszakívánta a szocializmust, de éppen ők azok, akik most a Fidesz pártján állnak. És ez Orbán sikerének az egyik titka, hogy újra behozza az államosítást és így tovább, és ezzel az egzisztenciák biztonságához való visszatérés csalóka képét rajzolja fel.
– Kvázi visszahozza a modernizálás veszteseit.
Kinsky: Igen, visszahozza. Magyarországon nagyon sok minden nagyon rosszul ment az uniós csatlakozás óta. A vidéket például sok helyen egyszerűen kizsákmányolták multinacionális mezőgazdasági konszernek, a munkanélküliség mértéke elképzelhetetlen, és a gyenge ellátás is elképzelhetetlen itteni körülmények között. És mindez az Európai Unió kellős közepén.
