Hiába sorozza Orbán Viktor miniszterelnököt hetek óta a nyugati sajtó, a kormányzati kommunikáció egyetlen ellenakciót sem tudott összehozni, hogy megfékezze a médiatörvény elfogadása után elindult lavinát. A támadások felkészületlenül érték a kormányt, a választási győzelem után kialakított, három részre osztott kommunikációs szisztémában mindenki a másikra várt, és abban reménykedett, hogy a téma magától kikopik a külföldi újságokból. Mostanra fideszes körökben is elismerik, az új kormány karácsony óta példátlan tekintélyvesztést szenvedett el.
A médiatörvény elfogadásának másnapján, december 22-én német újságok cikkei indították el a magyar kormányt PR-katasztrófába sodró sajtóhullámot. A Die Welt „Führerstaat [1]”-ként írta le az Orbán Viktor vezette Magyarországot, amire a luxemburgi külügyminiszter Orbán Viktorlediktátorozásával [2] még rákontrázott.
Azóta szinte nem volt nap, hogy valamelyik nagy tekintélyű európai napilap vagy magazin ne foglalkozott volna az új magyar vezetéssel, amely éppen a napokban foglalhatja el az EU soros elnöki székét. Az írások egyre extrémebb jelzőket használtak és egyre negatívabb képet festettek a kormányról, a magyar vezetés azonban lebénult. Két hét sem volt elég ahhoz, hogy a kormány tagjai közül bárki bekerüljön valamelyik lapba, nemhogy arra, hogy összehangolt akcióval megpróbálják megfordítani a trendet.
A párton belül elsőként Lázár János frakcióvezető [3] pedzegette a „kormányzati kommunikációért felelős személyek” felelősségét a Magyar Hírlap december 27-ei számában megjelent interjúban, amikor az ügy kezelése körüli hiányosságokról kérdezték. Lázár a rossz külföldi fogadtatással kapcsolatos kérdésre először elismételte a belföldi használatra készült magyarázkodást, amely szerint a törvényt nyugat-európai és uniós modellek alapján fogalmazták, a példát többek között francia, olasz, német, brit szabályozások adták, majd finoman jelezte, hogy a PR-hibák miatt hol kéne érdeklődnie a lap munkatársának.
Lázárhoz hasonlóan az Indexnek nyilatkozó fideszesek is a kormányzati kommunikációt okolják az elfajult helyzetért, de hozzáteszik, az igazi probléma az, hogy a pártban sem tudja senki, valójában melyik részleget hibáztassa: a miniszterelnöki kabinetet vagy a sok tekintetben párhuzamos feladatokat ellátó kommunikációs államtitkárságot. Az KIM-hez tartozó államtitkárságon a frakcióra vártak, mert szerintük az egész ügy egyéni képviselői indítvány, a megalakuló médiahatóság sem a kormány, hanem az Országgyűlés alá tartozik. A külföldi országkép alakításáért általában felelős külügy pedig azért volt ideges, mert egy szakterületén kívüli ügyet kellett kezelnie úgy, hogy nem kapott hozzá szakmai támogatást.
A törvény rossz fogadtatásának előjeleire már a parlamenti vita idején felfigyelhettek volna a kormány PR-osai. Martonyi János külügyminiszter [4] szerdán azt nyilatkozta, a kormány számított a kritikákra, de „ilyen túlzó megfogalmazásokra nem”. Az EBESZ negyedéves jelentése [5] egy héttel korábban, december közepén sajtószabadság-ellenesnek minősítette a parlament előtt lévő médiatörvényt. Akkor Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár válaszolt az EBESZ képviselőjének, azt állítva, hogy a törvények célja a szólásszabadság erősítése.
Az államtitkár véleménye a jelek szerint nem nyugtatott meg mindenkit, mert néhány nap múlva megkezdődött az össztűz. Első körben Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője reagált a kritikákra, megszólalása inkább rontott, mint javított a helyzeten. A kormányfő környezete nem vette komolyan a külföldi kritikákat, és kizárólag a magyar választóknak próbálta magyarázni a bizonyítványt. A luxemburgi külügyminiszter leszocialistázása és a Németországból érkező első diplomáciai jelzés elbagatellizálása kínos diplomáciai malőrré [6] vált.
A Kovács Zoltán-féle államtitkárságon az ünnepek alatt sem születtek tervek a kormány tekintélyének visszaszerzésére. Az egyetlen szakmai dokumentum, amely az elmúlt hetekben az áttételes magyar források helyett világnyelven is eljuthatott a témával foglalkozó újságírókhoz, köztük a legkritikusabb németekhez, egy angol nyelvű hírlevél volt [7]. A dokumentumot a külügy tette elérhetővé többek között a berlini magyar nagykövetség honlapján.
A százhetven oldalas törvény hivatalos fordítása azonban csak most készült el. Nagy Anna kormányszóvivő kedden jelentette be, hogy az angol nyelvű változatot elküldték az Európai Bizottságnak, a Budapesten működő külképviseleteknek és Magyarország külföldi nagykövetségeinek, bár úgy néz ki, ez sem tökéletes [8]. Német fordítás nem készült.
A támadások ellenére a törvényt tető alá hozó Szalai Annamária és csapata sem szólalt meg, hogy védje a mundér becsületét. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság információink szerint az események hatására a napokban állt neki, hogy saját szóvivőt keressen, és kommunikációs szakemberek tanácsai alapján tegye áramvonalasabbá a már hatályba lépett jogszabályt.
Az első Orbán-kormány idején a nagy pénzekből működtetett Országimázsközpont felelt a Magyarországról és a kormányzatról alkotott kép befolyásolásáért. 2001-ben például huszonhárommillió forintot fordítottak egy rövid tévéreklám elkészítésére, hogy ellensúlyozzák a szlovén Amnesty International egyik emberjogi klipjében szereplő „brutális magyar rendőr” képe által okozott károkat. Akkor a lábkampányfilmet négy szlovén tévében is levetíttették [9].
Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár egyébként októberben azt nyilatkozta [10], az országkép javítására jó alkalmat adó lehetőségként tekintenek az Európai Unió soros elnökségére is. Martonyi János külügyminiszter pedig augusztusban úgy fogalmazott [11]: "A külképviseletek legfontosabb feladata Magyarország megítélésének javítása, az elmúlt években ugyanis az a kép alakult ki az országról, hogy az elveszített presztízs országa". Hozzáfűzte: "A jövőben a nagykövetek teljesítményét többi között az alapján mérik, hogy a helyi sajtókban megjelenő Magyarországot becsmérlő hírekre miként reagálnak."
