Saját köríves rúgása találta gyomorszájon Orbán Viktort, az ősi magyar küzdősport, a szájbaranta fekete öves mesterét.
A sztori azzal indult, hogy Orbánnak egész egyszerűen pechje volt: most hétfőn lett volna az Európai Tanács egész világ által várt válságelhárítási csúcstalálkozója, amit az időre el nem készült akcióterv, illetve a francia–német huzakodás miatt pont október 23-ára halasztottak. Ha valahonnan nem lehet hiányozni egy EU-ország miniszterelnökének, akkor az ez az esemény.
Orbán saját magát hozta kínos helyzetbe azzal, hogy hazai használatra másfél éve a „nekem Brüsszel nem parancsol, ők érezzék magukat megtisztelve, hogy nem a Sztyeppei Unióhoz csatlakoztunk” szöveget ismételgeti.
Ha van magyar politikus, aki őszintén szereti, és napi rendszerességgel műveli a szimbolikus politizálást, akkor az Orbán.
Ha van alkalom, amikor még a hitetlen/pragmatikus választók nem kis része is azt gondolja, hogy egy miniszterelnöknek otthon, a pódiumon a helye, akkor az egy nemzeti ünnep.
Ha van magyar nemzeti ünnep, ami tényleg felemelő, és megadja a „tökös csávók vagyunk, mi magyarok” érzést, akkor az október 23-a. Mellékes, de nem jelentéktelen haszon, hogy ilyenkor jó nagyot és annál is jogosabbat lehet rúgni a véreskezű kommunisták egyenes ági utódaiba.
Szóval, ha valaki szó szerint veszi, amit Orbán nyilatkozni szokott – és a miniszterelnök pechjére olyan meggyőzően tud beszélni, hogy még mindig millió számra vannak ilyenek –, az most azt gondolhatja, hogy a Vezénylő Tábornok Urat Brüsszelből csicskáztatják, pedig ez nem igaz.
Bármit próbál magyarázni Szijjártó Péter arról, hogy „a magyar miniszterelnöknek pedig mindig ott kell lennie, ahol az országnak a leginkább szüksége van rá”, Orbán kevésbé olvasott támogatói nyilván csalódottak lesznek, hogy a főnök a magyar emberek magyar ünnepe helyett Brüsszelben tárgyal. El lehet képzelni, mit gondolnak a fideszesektől jobbra állók, a „Nem tetszik a rendszer”-tüntetést szervező ellenzékiek pedig már most nevetve ünnepelnek.
Szóval a sztori első fele sokak szemében megfutamodásnak tűnhet, pedig tényleg nem az. A másik fele viszont – mégpedig az, hogy a miniszterelnök távollétében egyszerűen lefújták a Fidesz Astoriához szervezett október 23-i tömegrendezvényét, aminek ő lett volna vezérszónoka – a legnagyobb jóindulattal közelítve is úgy hangzik, mintha a kormánypárt nem merte volna vállalni, hogy a Keresztény-Nemzeti Elvis hiányában a rendezvényükre sokkal kevesebben menjenek el, mint az Egymillióan a sajtószabadságért csoportéra.
És ami úgy néz ki, mint egy teli gatya, és úgy viselkedik, mint egy teli gatya, az általában tényleg egy teli gatya.
A dolog azért megmagyarázhatatlan, mert a Fidesz ezzel az egy ijedt gesztussal komoly ellenfelévé avatja a semmilyen szempontból sem profi vagy egységes internetes tiltakozó mozgalmat, azoknak a választóknak a szemében is, akik eddig vagy nem is hallottak róluk, vagy szerencsétlen hülyéknek tartották őket. Ráadásul pont akkor, amikor a Youtube-on terjesztett, tüntetésre toborzó klip egy rakás jó ízlésű embert végképp eltávolított volna a szervezőktől.
A démonizált miniszterelnök és pártjának látványos rettegése nyilván féktelen önbizalommal tölti el az egymilliósokat, és ez sem érdeke Orbán Viktornak.
Nem is beszélve arról, hogy ugyanazok a facebookos szervezők, akik az első tüntetéseik idején nem győzték lerugdosni magukról a nadrágszárukra kanos pincsiként ráfonódó Gyurcsány „Fészbuk Feri” Ferencet, és többszörösen elhatárolódtak az ellenzéki pártoktól, ezúttal kifejezetten hívták a pártokat is. Orbánék ebbe prímán belekapaszkodhattak volna, lekomcsizva minden hőbörögőt, de a dolog innentől senkit sem érdekel.
A döntés egy olyan kormánypárt képét mutatja, amit annyira meggyengített saját vezetője, hogy rajta kívül egyetlen épkézláb szónokot sem tud kiállítani az Astoriára egy kis jól eső, október 23-i komcsizásra.
Ráadásul ez az astoriás beégés is leginkább annak köszönhető, hogy Orbán addig szajkózott nem igaz állításokat elsöprő közmegegyezésről és galaktikus méretű népi támogatásról, hogy a végén nem mert bevállalni egy amúgy teljesen normális szituációt, miszerint egy gazdasági válság sújtotta parlamenti demokráciában egy ellenzéki megmozduláson többen vannak, mint az éppen megszorításokat végrehajtó kormánypárt rendezvényén. (És amúgy is: mi az, hogy kormánypárti demonstráció, és miért járna bárki is ilyenre?)
Ha nem emelik irreálisan magasra a lécet, az ég világon nem lenne semmi abban, ha a Nem tetszik a rendszerre ötvenezren, az Orbán helyett szónokoló Lázár Jánosra meg ötezren mennek el.
Lehet, hogy az ellenzéki tüntetésen amúgy is tömegek lettek volna, de a Fidesz váratlanul béna húzásával az év buliját hozta össze, legalább nem fogunk unatkozni.
