Kormánykrónika

1. Egyszerű, érzelmekre ható, ismételgetett üzenetek

A propaganda alfája és omegája, hogy az érzelmekre ható, bárgyú üzeneteket addig kell ismételgetni, amíg a befogadók elméjében igazsággá nem válik. Érzelmi töltésű szavak használatával csökkenteni lehet a higgadt érvelés képességét, növelni annak esélyét, hogy az üzenetet „perifériás úton” (azaz lényegében tudattalanul) dolgozzuk föl – írja Síklaki István A meggyőzés pszichológiájában, Robert H. Thouless csalárd meggyőzési trükkjeit idézve.

„A propaganda elsősorban az érzelmekre hasson (…) hiszen az emberek felfogóképessége amúgy is meglehetősen korlátozott, intelligenciájuk csekély, viszont igen gyorsan felejtenek.(…) A jelmondatokat addig kell ismételnie, míg a közönség minden tagja megérti” – idézi Hitler Mein Kampfját Pratkanis és Aronson szektavezéreknek A rábeszélőgép című könyvében.

A kereskedelmi reklámok gyakran élnek ezzel az egyszerű módszerrel: például láthatunk a televíziós reklámban boldog, felszabadult embereket, amint éppen egy adott márkájú üdítőitalt isznak, s ezt a hirdetést számtalanszor megismétlik. Az üzenet bárgyú, mégis hat, még akkor is, ha egyébként semmi nem szólna az üdítőital mellett, mert mondjuk egy cukros üdítőitalról van szó, ami hizlal, és a fogakat is rontja. Az eszköz a politikai reklámoktól sem idegen.

2. Trükkös érvelés

Síklaki Robert H. Thouless nyomán 38 féle csalárd érvelési típust sorol föl A meggyőzés pszichológiájában. Ilyen például a hamis analógiák használata, vagy hogy a beszélő bölcs kompromisszumként tünteti föl a saját véleményét (minden vélemény beállítható kompromisszumként, ha két szélső álláspontot mutatunk föl mellette). Ugyancsak jó trükknek számít a könnyen elfogadható állítások közé csempészni a kétségesebbeket. A meggyőzés „perifériás”, azaz a tudatos gondolkodást megkerülő módszereknek számít a tekintélyre hivatkozás, avagy a szakzsargon használata is.

Példának okáért trükkös érvelés - hamis analógia használatával - úgy érvelni az egykulcsos adó bevezetése mellett Magyarországon, hogy lám, Oroszországban bevezették a 13 százalékos egykulcsos adót, és növekedtek az adóbevételek, ezért Magyarországon is ez történne. Magyarország ugyanis számos tekintetben különbözik Oroszországtól. Lényeges különbség például, hogy Oroszországban sokkal gyengébb az államhatalom, mint nálunk.

3. Vakcsoport képzése

A propaganda kihasználhatja a csoportpszichológia törvényszerűségeit. Az emberi természet lényegéhez tartozik a csoporthoz tartozás vágya. A sikeres propagandista vakcsoportot képezhet a hívekből (és potenciális hívekből), még akkor is, ha a csoport tagjaiban valójában semmi közös nincs, és megteremtheti a Mi és az Ők kategóriáit.

Szociálpszichológiai kísérletek szerint a teljességgel véletlenszerűen összeállított csoportok (vakcsoportok) tagjai is rendelkeznek azzal a hajlammal, hogy fölértékeljék egymást, míg más csoportokat leértékeljenek. Ennek alátámasztására Joseph P. Forgas A társas érintkezés pszichológiájában többek közt Tajfel és munkatársai kísérleteire hivatkozik.

Ez a jelenség is nagyszerűen állítható a propagandacélok szolgálatába. A vakcsoport képzése Pratkanis és Aronson „szektavezéreknek írt hétparancsolatának” egyik eleme, a félelmetes eredményekkel járó „agymosás” egyik módszere.

A teljességgel irracionális csoportidentitásra már Montesquieu is hozott példát A rómaiak nagysága és hanyatlása című könyvében: Konstantinápoly népe két pártra oszlott, a kékekre és a zöldekre, a cirkuszi játékok során ugyanis a zöld ruhás hajtók fogatai versengtek a kék ruhások fogataival. A dolog odáig jutott, a kékek nem tartották be a törvényeket, mert a császár megvédte őket a törvények következményeitől (aki ugyanis kékpárti volt), a zöldek viszont nem tisztelték többé azokat a törvényeket, amelyek nem védték őket – írta a felvilágosodás kiemelkedő filozófusa.

A technikára kereskedelmi reklámokban bőven találhatunk példát annak sugallására, hogy pusztán egy adott termék vagy szolgáltatás megvásárlásával már egy "felsőbbrendű", nagyszerű csoport tagjaivá válhatunk. Egy pókerreklám például biztos, hogy valószínűbben él ezzel a módszerrel, minthogy a szerencsejáték-függés veszélyeire hívná föl a figyelmet. Ha a politikai propaganda él ezzel az eszközzel, akkor annak tragikus eredménye lehet - ami legvégletesebben a náci Németország esetében mutatkozott meg.

4. A vezető vonzerejének, nagyszerűségének hangsúlyozása

A propagandának egy sajátos eleme lehet a vezető mitikus alakká történő növesztése, ami eltereli a figyelmet a racionális érvekről, s a politikai (vagy bármely más egyéb) kérdések ésszerű átgondolásáról.

A vezető ésszerűtlen túlértékelése, mitizálása ugyancsak a Pratkanis és Aronson által leírt szektás agymosó módszerek közé sorolható, bár – csakúgy, mint a többi szektás módszer - nemcsak a szekták körében tapasztalható. A politikai szférában legszélsőségesebb módon a totális államokban mutatja meg magát e módszer - gondoljunk például Sztálin személyi kultuszára, egész hegyoldalból faragták faragták ki a politikus arcélét -, ám demokratikus államban is előfordulhat, hogy a vezető háznyi nagyságú képét nézegethetjük (jobb esetben csak a választási kampány idején).

A tekintélyelvű meggyőzés - tekintélyelvű, az őt ajnározókat jutalmazó politikust, főnököt, családfőt valószínűleg minden olvasónk elő tud kutatni az elméjéből - lényegében az észelvűség tökéletes ellentéte, a korai középkor öröksége.

5. A fantomra összpontosítás

Újabb Pratkanis és Aronson által leírt agymosó technika: a propagandának el kell érnie, hogy az emberek nem létező dolgokra összpontosítsanak. Az ígéret földje, amiért küzdeni kell (de soha nem jön el), avagy a náci propaganda által kitalált, soha nem létezett csodafegyver. Valami, ami ugyan nem létezik, de távol tartja a racionalitást, s fönntartja a motivációt.

6. Sajátos társadalmi valóság teremtése

A Rábeszélőgépben leírt talán leggyilkosabb agymosó technika, a maga teljességében valóban csak szekták és totális államok tudják alkalmazni, ám részleteiben e szférákon kívül is találkozhatunk ilyen módszerekkel. Ennek az eszköznek a lényege a pozitív és negatív címkézés, a saját nyelv használata, amely egy sajátos – a propaganda céljaival összhangban lévő – világképet igyekszik fölkínálni a célpontjainak.

Nem lenne helyes kipécézni példaként egy magyar politikust sem, de könnyen találhatnánk olyat, aki érdemi vita helyett inkább címkézi, stigmatizálja ellenfeleit, s az általuk vallott gondolatokat.