A rokkantnyugdíj szabályainak átírása és a rokkantsági határozatok felülvizsgálata, a táppénz csökkentés és a tankötelezettség korhatárának leszállítása – mind olyan lépés, amivel a foglalkoztatást bővítené a kormány. A munkaerő-piaci adatok és trendek fényében azonban úgy tűnik, hogy a lépések nem az állásban lévők, hanem a munkanélküliek számát növelik. Igaz, a regisztrált munkanélküliség időtartamának csökkentése a felszínen az ezzel kapcsolatos problémákat is megoldja.
Az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának legfontosabb eleme a foglalkoztatáspolitika. A Fidesz már a tavalyi választások előtt egymillió új munkahelyet ígért a következő tíz évre, ezt később Orbán Viktor már kormányfőként is megígérte, és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter is előszeretettel beszél erről. Olyannyira, hogy utóbbi idén januárban azt mondta [1]: fontosabb az egymilliós álom elérése – a tízéves terv időarányos állását a havonta frissülő egymilliómunkahely-számlálónkban [2] olvashatja, most 63 ezres az elmaradás [3] –, mint az euró bevezetése.
Nyolchónapos mélyponton a foglalkoztatás
Munka, munka, munka
Nem csoda, hogy a kedden bemutatott Orbán-csomag gazdaságpolitikai intézkedéseinek zöme is foglalkoztatáspolitikai jellegű, külön fejezetet kapott Adósság és munka címen. Azonban a tervezett munkaerő-piaci beavatkozásoknak csak egy része tűnik indokoltnak a foglalkoztatási trendek és statisztikák ismeretében, bizonyos lépések várhatóan csak a munkanélküliek számát növelik majd.
A foglalkoztatás bővítése valóban fontos feladat, a statisztikák is erről árulkodnak. A jelenlegi adatok szerint munkavállalóként vagy regisztrált álláskeresőként nagyjából 4,25 millió ember jelenik meg a munkaerőpiacon. Ez a negyven százalék körüli arány nagyon alacsony, és még alacsonyabb a ténylegesen munkában állók száma: a legfrissebb statisztikai adatok szerint 3,766 millió ember dolgozik. Az valóban fenntarthatatlan, hogy egy ember kettőt tartson el, de még ha a regisztrált munkanélküliek mindegyikének lenne állása, még akkor is csak 60 százalék környékén lenne a foglalkoztatottság.
Ezért a kormány egyszerre tervezi növelni az elhelyezkedésre alkalmas személyek számát – hivatalos elnevezéssel élve több embert szeretne beléptetni a munkaerőpiacra –, valamint a növelné az álláskínálatot. Az Orbán-csomag intézkedései közül, pontokba szedve, az alábbiaktól várja a kormány, hogy növekedni fog a munkaerőpiacon megjelenők száma:
1. A nyugdíjkorhatárt még be nem töltött rokkantnyugdíjasok rokkantsági minősítésének felülvizsgálata
2. A tankötelezettség korhatárának csökkentése 18-ról 15 évre.
3. Az álláskeresési járadék folyósítási idejének csökkentése.
4. A táppénzszabályok felülvizsgálata (ez nem a munkába lépők számát, hanem a már aktívak munkával töltött idejét növelné).
A négy lépésből az első kettő tűnik valóban alkalmasnak arra, hogy az embereket munkába állásra ösztönözze (a táppénz-szabályok szigorítása azt a célt szolgálhatja, hogy az évi mintegy 30 millió táppénzes nap száma csökkenjen; egy átlagos magyar munkás évente 8 napot tölt betegállományban, a tb táppénzkiadásai meghaladják a százmilliárd forintot).
Hogy hány fővel nőhet az első két lépésnek köszönhetően a munkaerő-kínálat? Arról még becslések sincsenek, hogy rokkantsági nyugdíjak felülvizsgálata során hány esetben állapítják meg azt: a rokkantsági fok nem felel meg a valós egészségi állapotnak, és a korábban leszázalékolt személy visszamehet dolgozni.
Hány embert érint?
Egy döntéselőkészítő tanulmányban azt írták, hogy ha mind a 700 000 ember munkába állna, és csak az átlagos munkaerő felével járulna hozzá a gazdasághoz, az is 10 százalékkal növelné a GDP-t. Ez vélhetően egy roppant leegyszerűsítő számításon alapul, mondván, van 3,7 millió munkás, a 700 000-nek a fele 350 000, az 9,46 százalék, vagyis akkor legyen tíz. Persze egyfelől a még nem nyugdíjkorú rokkantak száma csak 350 000, vagyis őket egytől egyig teljes munkakörben el kellene helyezni, hogy a 10 százalék plusz kijöjjön.
Azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy közülük valóban mindenkit kamuból százalékoltak le, mert bár a kilencvenes évek elején egyes válságszakmákban és válságövezetekben valóban üzemszerű volt a munkanélküliség elől a rokkantnyugdíjba menekülés, az akkor ezt választók többsége ma már nyugdíjkorban van. Információnk szerint a nemzetgazdasági tárcánál úgy számolnak, hogy legjobb esetben 80-100 ezer ember térhet vissza ezzel a lépéssel a munkaerőpiacra.
Legfeljebb hasonló létszámot, de valószínűleg még kevesebb embert érinthet a tankötelezettség korhatárának leszállítása. Jelenleg nagyjából 600 000 a 15-19 éves korúak száma, közülük nagyjából 450 000-en középiskolai tanulók (gimnázium, szakközépiskola), míg 150 000-an szakiskolában tanulnak. Valószínű, hogy azok, akik általános iskola után munkába állnának, főként ez utóbbi csoportból kerülnek ki, ám nyilvánosan egyetlen becslés sem hangzott el arról, hogy ez hány ember lehet. A rokkantsági nyugdíjasoknál használt egyharmados szorzó nagyjából ötvenezer embert jelenthet.
Vagyis a két intézkedés 130-150 000 fővel növelheti a munkára jelentkezők számát. Közülük nagyjából 50 000-en pályakezdő, szakmával nem rendelkezők fiatalok lesznek, a többi 80-100 ember valószínűleg különféle végzettségű, képesítésű, de aligha a jól fizetett hiányszakmákban jeleskedő munkavállaló lesz (aki ugyanis ilyen szakmával rendelkezik, az aligha kényszerül arra, hogy szociális okok miatt leszázalékoltassa magát).
Tetézi a bajt
„A gazdaság egyes területei a kétkezi szakmákban komoly munkaerőhiánnyal küzdenek” – mondja a reformprogram (a kétkezi szakmák előtti részben van egy helyesírási szempontból indokolatlan vessző is, ettől most nagyvonalúan eltekintünk). Nos, ha a tervezett lépéseket megteszi a kormány, azzal ezen a problémán semmit nem enyhít. Ha ugyanis megnézzük a magyar foglalkoztatás húsz évre visszamenő trendjeit – mi megtettük, itt olvashatja [4] –, azt látjuk: szakmai képesítés nélkül szinte lehetetlen elhelyezkedni.
