Menesztette a független polgármestert Felcsút fideszes többségű képviselőtestülete. Határozatuk szerint Varga György köztartozása miatt összeférhetetlen az immáron harmadik ciklusban ellátott munkájával. Az ilyen döntést lehetővé tevő törvénymódosítást - az Orbán Viktor második otthonaként emlegetett - Felcsúton elvesztett önkormányzati választások után vitte át a parlamenten a kormánypárt.
Összeférhetetlenség miatt megszüntette Varga György polgármester megbízatását Felcsút fideszes többségű képviselőtestülete egy határozattal - tudatta a Fejér Megyei Hírlap. Beszámolójuk szerint a felcsúti községháza és a buszmegálló közti hirdetőtáblán volt olvasható a hétfői képviselő-testületi ülés napirendje, amelynek utolsó pontja zárt ülésről tanúskodott. Ám már aznap este helyi közbeszéd tárgya lett, hogy a képviselőtestület fideszes többsége menesztette a polgármestert a zárt ajtók mögött.
A hírt Varga meg is erősítette, ám nem kívánt nyilatkozni addig, amíg a bírósági eljárás le nem zajlik, a polgármester ugyanis bírósághoz fordult, hogy állapítsa meg, jogszerű-e a képviselőtestület döntése, vagy sem - szerinte nincs összeférhetetlenség. A testület egy ellenszavazattal és egy tartózkodással határozott arról, hogy megszünteti a megbízatását. A hét fős felcsúti képviselőtestületben a polgármester és egy képviselő független, a többiek a Fidesz-KDNP jelöltjeként szerezték meg mandátumukat.
"Az önkormányzati törvény egyértelműen megfogalmazza, hogy polgármesternek nem lehet köztartozása, s Varga Györgynek van" - közölte a helyi lappal Mészáros László. A fideszes alpolgármester kifizetetlen adókról és járulékokról beszélt, ám az összegről nem kívánt nyilatkozni, azt egyelőre nem hozzák nyilvánosságra. Amennyiben a bíróság helyt ad a felcsúti testületi határozatnak, új választást írnak ki a polgármesteri posztra - kizárólag arra, a testület működését nem érinti az eljárás.
Harmadik ciklusát kezdte polgármesterként Varga György az októberi helyhatósági választásokat követően. Független jelöltként 454 szavazatot kapott, míg a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltje, Flier Jánosné 444-et. Orbán Viktor miniszterelnök "második otthonában" erőteljes kampányt folytatott a Fidesz, ám sem a nagyszabású falunap, sem pedig egy Edda-koncert nem segítette győzelemhez a kormánypárti jelöltet. A kormányfő állítólag nem örült az eredménynek. Ám látszólagos békét teremtett, hogy Varga György a választásokat követően az Origo-nak azt mondta: Orbán elkötelezett híve, és büszke rá, hogy "ilyen nagyformátumú személyiség származik" a környékről.
Ennyivel azonban nem oldotta fel a kormánypárt bosszúságát, úgy tudni, a fideszes helyi többség viszonya korántsem volt kiegyensúlyozott az újrázó polgármesterrel. Az pedig még érdekesebb összefüggés lehet, hogy az októberi helyhatósági választásokat követően a kétharmados kormánypárti többség úgy módosította az önkormányzati törvényt, hogy bővítette a polgármesterekre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok körét. A vonatkozó módosítást tavaly december 20-án fogadta el a parlament, és december 24-én lépett hatályba. A Kósa Lajos és Kovács Zoltán fideszes képviselők által jegyezett indítvány szerint meg kell szüntetni annak a polgármesternek a megbízatását, akit a közügyek gyakorlásától jogerősen eltiltottak, vagy bűntett miatt jogerősen szabadságvesztésre ítéltek, akinek kényszergyógykezelését a bíróság jogerősen elrendelte, illetve akinek az állammal szemben köztartozása áll fenn.
"Akinek az állammal szemben - a lehetséges jogorvoslati eljárások kimerítését követően - köztartozása áll fenn, és azt az erről szóló értesítés kézhezvételétől számított hatvan napon belül - részletfizetés vagy fizetési halasztás esetén az ezt engedélyező határozat rendelkezéseinek megfelelően - nem rendezi" - így szól pontosan a településvezetőt menesztő kitétel, noha arról nem tudni, hogy Felcsúton miféle eljárás előzte meg a képviselőtestület határozatát, megállapítottak-e például szándékos nem fizetést vagy egyéb vétséget a polgármesterrel szemben. Lapunknak neve elhallgatását kérve több jogász azt mondta, kirívóan oda nem illő kitétel ez az önkormányzati törvényben, és minden jogi előzmény nélküli. Ráadásul a törvénymódosítás nyomán a polgármesternek mindössze egyfokú, tehát jelentősen korlátozott jogorvoslati lehetősége van - hívták fel a figyelmet.
Varga most az összeférhetetlenségét, illetőleg a megbízatás megszűnését megállapító képviselő-testületi határozat felülvizsgálatát kérheti a megyei bíróságtól. A testület erről nem peres eljárásban határoz, a döntés ellen "további jogorvoslatnak, felülvizsgálatnak helye nincs" - áll a jogszabályban. A szakértők szerint az is érdeles, hogy összeghatár sincs a paragrafusban, így akár 1 forintos tartozás is összeférhetetlenségi pont lehet. A jogi szempontból különös "véletlenek" pedig összességében felvethetik a célzott törvényalkotás gyanúját is.