Kétmillió forinttal támogatja a Médiatanács annak a médiajogi kötetnek a megjelenését, aminek korábban Koltay András, a tanács tagja volt a szerkesztője. Koltay András a Hírszerzőnek azt mondta, még a döntés előtt lemondott.
Kétmillió forintot ítélt meg támogatásként a Médiatanács tavaly október 20-án a Századvég Politikai Iskola gondozásában idén megjelenő Magyar és Európai Médiajog című szöveggyűjtemény kiadására. A kötet korábbi szerkesztője Koltay András volt, a Médiatanács fideszes delegáltja.
Koltay András a Hírszerző kérdésére, hogy nem tartja-e összeférhetetlennek azt, hogy tanácstagként bírált el egy kiadványt, aminek a létrehozásában is szerepet vállalt, azt mondta: tavaly még az azóta megszüntetett Országos Rádió-, és Televízió Testület (ORTT) írta ki a pályázatot, akkor adták be a támogatási kérelmüket a kötet kiadására.
"Objektív szempontok alapján"
„Akkor még nyilván nem tudhattam, hogy kineveznek a Médiatanács tagjává. Amikor a szakmai zsűri elbírálta a pályázatot, szintén nem voltam még tanácstag. Amikor megválasztottak, jeleztem, hogy érintett vagyok egy pályázatban, és lemondtam, a Tanács végül ezzel a feltétellel adta meg a támogatást, így nem hiszem, hogy bármilyen összeférhetetlenség állt volna fent” – mondta Koltay András.
A Médiatanács ugyanilyen tájékoztatást adott lapunknak, azzal kiegészítve a fentieket, hogy a vagyonkezelői alap bírálóbizottságai „elsősorban objektív szempontok alapján adnak ki ajánlásokat. Korábban az ORTT, most pedig a Médiatanács ezen ajánlások alapján dönt a támogatásokról”.
Még ha „elsősorban objektív szempontok” dominálnak is, azért némi tendenciózusságot talán fel lehet fedezni a csak fideszes delegáltakból álló Médiatanács legfrissebb támogatói döntései között. A Századvég köztudottan a Fidesz holdudvarába sorolt szellemi műhely, az intézet hétfőn közölt egy elemzést Orbán Viktor – sokak által semmitmondónak, és csalódást keltőnek minősített – parlamenti évértékelőjéről, melynek lényege nagyjából úgy foglalható össze, hogy az csalódott, aki nem értette a beszédet Korábban a Századvég adta ki Koltay András A szólásszabadság alapvonalai című kötetét is.