Kedden megnéztem a köztévé hírműsorát, az 5.55-öset. Úgy negyedóra szokott lenni. A médiatörvény nem fért el benne. Így-úgy kapcsolódó hírként azt találták tálalni, hogy az Országgyűlés módosította az alkotmányt, amibe így bekerült, hogy a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság elnökének rendeletalkotási joga lesz ezentúl. Harmincöt másodpercben. Gondoltam, majd nyolckor.
Rosszul gondoltam.
Hanem a Ma Reggelben jól meg lett beszélve a médiatörvény, és most komolyan: ki lett volna alkalmasabb interjúalany a médiafelügyelettel kapcsolatos törvény ügyében, mint maga Koltay András, a Médiatanács tagja? És miért is kellett volna egy igazi opponens? Egy (nem köztévés) újságíró, mondjuk? Egy jogvédő? Egy ellenzéki akárki? Valaki? Bárki?
A deles híradóban már kapott a törvény fél percet. Láthattam a parlamenti patkót, aztán hosszúm ásodpercekig gyönyörködhettem a tátogó Szijjártó Péterben. A képek egyébként centire ugyanazok voltak, mint a korai híradóban a médiahatóság elnöke rendeletalkotási jogának alkotmányba emeléséről szóló híranyag képei. Szijjártó Péter neve akkor sem, délben sem hangzott el, de hát jó svádájú, igazi politikai ezermester a Szijjártó, mindenre bevethető. Csak a micisapka hiányzik már a fejéről, meg a dekk a szája szélibül. A farzsebből kilógó colstok.
Az esti híradóban kicsit bővült az összeállítás, D. Tóth Kriszta beolvasta a törvény néhány markánsabb pontjának lényegét úgymond, de így se volt több az egész 42 másodpercnél. De még mindig tudtam reménykedni: majd a miniszterelnök Az Estében elmondja a frankót, leoltja az okvetetlenkedőket, a szólásszabadságért vinnyogó bértollnokokat és csatolt részeiket. Megnyugtat jóindulatúan.
Elképzelhető vajon, hogy egy közszolgálati újságíró, jelesül Szöllösi Györgyi nem kérdez rá az aznap elfogadott médiatörvényre, ha olyan szerencséje van, hogy éppen ő készíthet félórás interjút a kormányfővel? Amúgy egész jó interjú volt, Orbán Viktor néha zavarba is jött. De a „maradt azért ideje a karácsonyra készülni?” kérdésnél talán mégis közszolgálatibb lett volna boncolgatni kicsit a törvényt, amely alapvetően átrajzolja a hazai médiarendszert, s amellyel tele van a magyar és nemzetközi sajtó. Amely ellen hétfő este vagy kétezer ember tüntetett a Szabadság téren. Amely ellen parlamenti képviselők is látványosan tiltakoztak, az újságírókról, a szakmáról nem is beszélve most. Ki lehet ezt hagyni egy ilyen interjúból?
Ki lehet hagyni. Ez is, meg a keddi híradók is tévétörténelmet írtak. A képekkel, Szijjártóval, a képek hiányával, a kérdések hiányával. A 42 másodperccel. Ami épp 18 másodperccel volt kevesebb, mint Mong Attila hallgatása. Kezdhettem volna ezt a cikket azzal, hogy Mong a magyar sajtószabadság, az autonóm újságírás hősévé vált kedd reggel. Hogy mégsem így indítottam, egyrészt azért van, mert nem Mong itt a lényeg, ő csak színes-szagos kerettörténet. Általa (is) válik átélhetővé a médiatörvény fenyegetősdije. Másrészt meg azért sem így kezdtem, mert úgy rühellem én a személyi kultuszt, mint Jónás a prófétaságot, a Magyar Hírlap Gyurcsány Ferencet, lakástulajdonos a csótányhordákat. Meg mint Szalai Annamária a sajtószabadságot. Illetve dehogy: nem ismerek embert, aki elkötelezettebb volna a demokratikus nyilvánosság nemes ügye mellett, mint Szalai Annamária. S mielőtt még elfelejteném: innen kívánok békés, boldog, kiegyensúlyozott és tárgyilagos ünnepeket neki, minden munkatársam nevében.
