Ahogy teltek-múltak a napok, egyre radikálisabbnak tűntek a kormánynak a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos javaslatai. Egészen pontosan: a kormány egyre radikálisabban fogalmaz. Félő, hogy akárcsak korábban, a Fideszt saját kommunikációja viszi bele olyasmibe, amit eleinte talán nem is akart.
Egy államosítás története: ahogy kezdődött...
Tudjuk, hogy a magánnyugdíjrendszerbe történő befizetések ügyében a kormány eleinte kifejezetten mérsékelt volt. Szeptemberben még arra törekedett, hogy a befizetéseket a jelenlegi EU-s szabályokkal ellentétben költségvetési bevételként számolja el az Unió. Vagyis a rendszer feltehetően maradt volna, pusztán a magánnyugdíjrendszer által akkor még nem érintett költségvetés könyvelési szabályait szerették volna megváltoztatni. Szó sem volt nyugdíjtőzsdéről vagy a nyugdíjak védelméről – csupán egy technikai kérdésről. Sőt a kormány akkori érve az volt, hogy azért kellene az Uniónak változtatnia a szabályokon, mert indokolatlan volna éppen az ügyben felelősen cselekvő országokat, például Magyarországot büntetni.
Az EU azonban annak ellenére sem engedett, hogy a javaslat maximálisan indokolt volt. Végül azonban a kormány nehéz helyzetbe került, mert a bejelentett adócsökkentések bevezetéséhez és a kitűzött költségvetési hiánycél eléréséhez az állami kiadásokat kellett volna jelentősen csökkenteni. Erre már nem voltak hajlandóak.
Maradt a menekülőút, a korábban a felelős magatartás példájának mondott magánnyugdíjrendszer megpiszkálása. Először a kormányfő csak 14 hónapnyi, átmeneti változásról beszélt. Kiderült azonban, hogy komoly népharag halmozódott fel a magánnyugdíjpénztárak ellen, és hogy sokaknak tetszene az államosítás ötlete. A szellem kiszabadult a palackból, a kommunikáció önálló életre kelt.
A lendületen felbuzdulva egy kormánybiztost is kineveztek, hogy feltárja, milyen veszteségeket okozott a régi rendszer az embereknek. Az időzítés fontos: erre nem az eredeti bejelentés előtt került sor, hanem annak „sikere”, jó fogadtatása után. A kormányfő hirtelen meglátta az ügyben rejlő lehetőséget és a kényszerintézkedésből hirtelen tudatos politikai vízió kerekedett.
Utóbb Orbán Viktor pedig már arról beszélt, hogy a magyar állam többé egy forintot sem fog a magánnyugdíjrendszerbe utalni, és csak aki kifejezetten akarja, az maradhat majd a régi szisztémában. Azt is egyértelművé tette, hogy az állami rendszerbe való visszalépés nemcsak könnyű, hanem kifejezetten támogatott is lesz.
Alig néhány hét alatt a kormány eljutott a magánnyugdíjrendszer jó példaként való beállításától annak teljes démonizálásáig. Az érintetlenül hagyástól a tudatos felszámolás javaslatáig. Minden jel arra mutat, hogy eredetileg ők is az első változatot szerették volna. Később aztán felfedezték, hogy milyen erényt is lehet ebből a szükségből kovácsolni, hogy végül ez a szükség már mint tudatos vízió manifesztálódjon.
Baljós párhuzam
Mindez nagyon hasonlít az IMF-tárgyalás történetéhez. Ott is úgy kezdődött, hogy a kormány meg akart egyezni. Erről beszéltek áprilisban és májusban is. Majd amikor kiderült, hogy a terv nem valósítható meg úgy, ahogy gondolták, egyetlen hétvége alatt megfordították a mondandójukat. Pénteken még az új hitelről tárgyaltak az IMF-fel, hétfőn már gazdasági függetlenségi harcról szólt a dal.
Végül ez a bicebóca szlogen önálló életre kelt. Úgy tűnt, sokaknak tetszett a mögöttes üzenet, ezért aztán a kormány is egyre jobban belelovalta magát. Mostanra pedig szinte kormányzati célként jelenik meg az, amit még 4-5 hónapja is a legrosszabb, elkerülendő forgatókönyvnek tekintettek.
Szlogen vagy stratégia?
Jó dolog az, ha egy politikus feltalálja magát a nehéz helyzetekben is. Az azonban már kevésbé, ha a farok csóválja a kutyát. Ha nem a stratégia mozgatja a kommunikációt, hanem a retorika határozza meg a célt és a tervet. A szlogenalapú népszerűség ugyanis múlandó, miközben a szlogenalapú gazdaságpolitika sokkal több kárt okoz, mint amennyi hasznot hajt.
Ennek a kormánynak legalább négy éve van. Nincs semmi oka arra, hogy már most a jövő heti népszerűséget szem előtt tartva politizáljon.
Amikor belengették a járulékok 14 hónapra történő eltérítését, megfogadták, hogy senkit nem fog kár érni. Még az is elhangzott, hogy két verzión dolgoznak, az egyik szerint a 14 hónap letelte után valamennyi ideig csak a manyup-ba utalnak, a másik szerint a nyugdíjba vonuláskor kárpótolják a tagokat.
Rekordidő alatt buktak meg a hazugságukkal. Azzal, hogy Orbán közölte hogy néhány hónapon belül felszámolják a második pillért, elismerte, hogy az első megoldást egy pillanatig sem gondolták komolyan. Ha a másodikat komolyan gondolnák, akkor nem mondanának olyat, hogy a manyup megtakarítások államosítása csökkenti az államadósságot.
