Tegnapelőtt a kormányfő egyebek mellett bejelentette: a költségvetési hiánycél tartása érdekében 2012-ig a magánnyugdíj-pénztári befizetéseket átirányítják az állami nyugdíjrendszerbe. Ez a valóságban azt jelenti, hogy megkezdődött a magánnyugdíj-pénztári rendszer lebontása.
Aki azt gondolta vagy szerette volna gondolni, hogy ez tényleg csak egy ideiglenes intézkedés, annak az illúzióit Matolcsy György tegnapi nyilatkozata el kellett, hogy oszlassa. A miniszter, bár szintén "ideiglenes megállításról" beszél, azt is kijelentette, hogy a kormány "csalódott a nyugdíjrendszerben", és hogy szerinte a nyugdíj sokkal inkább biztonságban van az államnál, mintha magántulajdonú alapkezelőkre lenne bízva.
A rendszer előnyei és hátrányai
A jelenlegi, 1998-tól datálható nyugdíjrendszer az elmúlt húsz év egyetlen igazán átfogónak mondható államigazgatási átalakítási kísérletének az eredménye. Lényege, hogy megkezdte a ketyegő nyugdíjbomba hatástalanítását. Egyrészt mindenkit előtakarékosságra kényszerített, másrészt lehetővé tette, hogy ezek a megtakarítások külföldi befektetésekbe vándoroljanak és így sorsuk valamelyest elválasztódjon az ország mindenkori helyzetétől – ha úgy tetszik, ez egy biztosítás is volt a nehéz évekre.
A rendszer lehetővé tette továbbá, hogy azok, akik szisztematikusan ragaszkodnak hozzá, hogy legálisan bevallott jövedelmük, és ezen keresztül rendesen befizetett nyugdíjjárulékuk legyen, azok idős korukra magasabb nyugdíjat élvezhessenek, mint akik akár kényszerből, akár önként, de a "készpénzes pénzkeresést" preferálták.
Makroszinten nem is lehet kérdéses, hogy erre a kényszer-megtakarítási rendszerre egyszerűen szükség volt és van.
A rendszer azonban felemás módon működött. Miközben biztosította a megtakarítások felhalmozását, alulszabályozottsága és az így kialakuló versenyhiány aránytalanul drágává tette. Ezt tetézte, hogy az előző kormány által bevezetett intézkedések (a forint alapú eszközök kötelező arányának drámai emelése) miatt a rendszer éppen az egyik legfontosabb funkcióját, a magyar megtakarítások imént említett nemzetközi diverzifikációját veszítette el.
Bár a fentiek kétségtelenül orvosolandó problémát jelentettek, a rendszer mégis ellátta legfontosabb feladatát: védte az egyszeri állampolgár hosszú távú megtakarítását a magyar politika ezerszer bizonyított felelőtlenségétől. Gondoljunk csak bele, mi lett volna, ha Medgyessy vagy Gyurcsány ezekhez a pénzekhez is hozzá tud férni!
In Government We Trust
Az Orbán-kormány most lebontja ezt a védőfalat. Hivatalosan azért, mert a válság kezelése rendkívüli intézkedéseket igényel. Annyira persze nem rendkívülit, hogy a legnagyobb szavazótömb, a mostani nyugdíjasok érdekei sérülhessenek, csak annyira, hogy a dolgozókról, a fiatalokról, a kisgyermekes családokról lehessen még egy bőrt lehúzni. De amint Matolcsy Györgytől megtudhattuk, valójában nem csupán a rendkívüli helyzetről van szó, hanem sokkal inkább arról, hogy jobb helyen van a mi pénzünk az ő kezében, mint máshol.
A kérdés most már csak az, hihetjük-e, hogy ez a kormány és az utána következők ellen fognak tudni állni annak a kísértésnek, hogy a rövid távú problémáikat „egyszeri válságnak” bélyegezve, folyamatosan a folyó költségekre pazarolják a felhalmozni való pénzt. Hogy a felhalmozás helyett nem fogják a rövid távú politikai tőkéjük növelésére fordítani a fiatalabb generációk befizetéseit. Hogy tovább is látnak, mint a demokratikus rendszer négyéves ciklusai, és képesek 20-30 évre előre tekinteni.
Attól függően, hogy ki mennyire bízik az államapparátus kompetenciájában, az egyes miniszterek képességeiben és általában a politikai osztály józanságában, mindenki eldöntheti, hogy mit gondol az előbbi kérdésekről. Hogy akkor a magánnyugdíj-rendszer szétverése most jó vagy rossz – vagy esetleg tragikus.
