A Malév példája jól mutatja, hogy bár lehet jó érveket felhozni a vállalatok állami tulajdonlása mellett, a honi pártfinanszírozás és politika miatt kizárt, hogy ebből bármi jó süljön ki. (Véleményvezér)
Teljes a káosz a Malév jövője körül. Egyik nap még azt halljuk, hogy stratégiai vállalattá minősítenék, a másikon pedig már azt, hogy csak a február 29-ig érvényes jegyek árát fogják visszatéríteni az esetleges csőd után. Mindeközben a társaság elnöke csak annyi megnyugtatót képes mondani, hogy reméli, a Malév a jövőben is repülni fog.
A légitársaság sajnálatos helyzete igazi iskolapéldája annak, hogy a nehéz örökséggel a kormány mennyire nem tud semmit sem kezdeni.
Út a csőd felé
A Malév már nagyon régóta vergődik. Gyakorlatilag a rendszerváltozás óta képtelen volt a mindenkori magyar kormány eldönteni, hogy pontosan mit is akar kezdeni a nemzeti légitársasággal. Voltak biztató és elképesztő tervek egyaránt, de a végén mindig ugyanaz történt: a Malév egyszerű politikai kifizetőhely lett, ahol kompetens és inkompetens vezetők váltották egymást teljesen véletlenszerűen. A cégnél eltöltött idejüket pedig soha nem hozzáértésük, hanem a hatalmon lévő párthoz való viszonyuk határozta meg.
Közben az idő és a légkiközlekedési piac lassan, de biztosan túllépett a Maléven, és az évtized vége felé azon kapta magát mindenki, hogy teljességgel fenntarthatatlan a vállalat helyzete. A nemzeti légitársaság bezárásának blamáját elkerülni szándékozó előző kormány olyan tőkejuttatással tartotta életben a Malévot, amiről már akkor tudni lehetett, hogy az Európai Unió annak visszafizetésére fogja kötelezni a társaságot.
Pontosan tudták
Ebben a helyzetben vette kézbe a társaság helyzetének kezelését az Orbán-kormány – valójában azonban nem vett kézbe semmit. Mert bár sokat hallhattunk arról, hogy milyen biztató tárgyalások folynak a Malév ügyében, illetve a keleti szél politikája jegyében az esetleges kínai tulajdonlás is felmerült, a valóságban semmi eredményt nem sikerült felmutatni.
Pontosabban annyi történt, hogy az EU-ban illegálisnak számító kormányzati támogatás továbbra is ömlött a cégbe. Bár a csőd valószínűleg már 2010-ben elkerülhetetlen volt, a mostani kapkodás és tanácstalanság egyáltalán nem volt szükségszerű. Pontosan tudni lehetett ugyanis, hogy az EU hogyan fog dönteni a támogatások visszafizetésével kapcsolatban, mint ahogy azt is nagyon könnyű volt kiszámolni, hogy a Malévnek juttatott folyamatos állami támogatás meddig elég a veszteségek finanszírozására.
Ennyire jó gazda a magyar állam
Ennek ellenére a nagy szavaktól sosem, ám a negatív fejleményekre való alapos felkészüléstől szinte mindig ódzkodó Orbán-kormány most úgy viselkedik, mintha valamilyen teljesen váratlan esemény történt volna. Ennek köszönhetően több mint hétszázezer jegyfoglalás és a kapcsolódó befizetett pénzek sorsa továbbra is bizonytalan, sőt jelen pillanatban még azt sem tudják megmondani, hogy jövő hétre érdemes-e azzal számolni, hogy a légitársaság járatai felszállnak. A Malév utasainak többsége repülni szándékozó magyar állampolgár – a kormány az ő legalapvetőbb elvárásaikat veszi semmibe.
De nem csupán erről van szó. Ez ugyanis az a kormány, amelyik óriási magabiztossággal hirdeti az állami tulajdonú vállalatok gazdaságpolitikai erényeit. A Malév példája azonban pontosan azt mutatja, hogy bár elméletben tényleg lehet jó érveket felhozni vállalatok állami tulajdonlása mellett, a honi politikai és pártfinanszírozási gyakorlat közepette teljesen kizárt, hogy ebből a közérdek számára bármi pozitív eredmény süljön ki.
Mindez pedig kiváló illusztrációja annak, ami az Orbán-kormány visszatérő jellemzőjévé vált: hangzatos ígéretek, titokzatos és átláthatatlan döntéshozatal, és teljes végrehajtási impotencia.
