A közszolgálati televíziónak már nincs könnyű dolga, meg egyébként is úgy általában nehezebb már csúsztatni. Mert van ez az internet, tudják az információs szupersztráda, amin egyre gyorsuló világunk rohan, vagy mi, és már nem csak zárt klubok beszélgetnek saját magukkal. Például bárki szembesülhet azzal, hogy mégis mit gondol az országról egy virtigli náci, vagy egy pufajkáját büszkén viselő kommunista, és a legrosszabb az egészben, ha véletlenül egyszer még igaza is van. Lehet anyázni, lehet tagadni, lehet vörös fejjel üvölteni, de bezárkózni, a lövészárkok mögé bújni már nagyon nehéz. És ha valaki megpróbál csúsztatni, hazudni, mellébeszélni, vagy elkenni, akkor egész egyszerűen kiröhögik.
Például fotósorozatban. Szegény Vígh András biztos nem gondolta volna, hogy majd pont neki lesz baja, ha a tüntetéstől egy picit arrébb áll meg a kezében a mikrofonnal. Pedig az a helyzet, hogy mindegy, hogy a szerkesztő adott utasítást, vagy csak az operatőr súgta oda, hogy András, ne menjünk már annyira közel, a végén még retusálhatjuk ki az egészet, akkor is Vígh András vitte el a balhét.
