220 milliárdot tévedett Matolcsy röpke kéthetes időszakra. Most milyen külső ok lehet felelős?
Az egész szánalmas, gazdaságpolitikának mondott őrületet sikerült egyetlen számba belezsúfolni, és az egyetlen esélyünk, hogy az elemzőkből, piaci szereplőkből is kipukkad az a kényszeredett, szánakozó, de mégis őszinte nevetés, ami a tegnap este közzétett hiányadat kapcsán, gondolom, nem csak belőlem tört fel. És mivel ők tudták, mert aki számolt, tudta, hogy hasonlóan rossz szám lesz a 2011-es hiány, csak nevetnek, legyintenek, és nem kérnek még több pénzt egy euróért vagy a magyar állampapírok kamataként.
Ezekben a számokban benne van ugyanis minden, amit a költségvetési politikánkról tudni kell és tudni lehet, és ha az ember emlékszik bármelyik, az utóbbi egy évben vagy éppen az utóbbi egy hétben adott Matolcsy-féle helyzetértékelésre, egyszerűen nem marad más lehetőség. Kacagjunk, a fene fogja a haját tépni, tényleg, tudjuk be ezt annak, hogy a véghez, értsd a kőkemény IMF-diktátumokhoz közeledve már szükségszerűen erősödik az eddig sem gyenge káosz, és bármilyen veszélyes is ez, meg bármilyen veszélyes is volt az elmúlt év költségvetési szempontból, van az a pont, amikor egyszerűen totálisan megszűnik a komolyanvehetőség. Lehet azon vitatkozni, hogy ez a pont már korábban eljött, de a tegnapi bejelentéssel egészen biztosan, kész, a magyar költségvetési politika közröhejjé vált.
Mert mit is jelentenek a számok? A magyar költségvetés tavalyi hiánya 1734 milliárd forint lett, még az önkormányzati szektor alighanem tetemes hiánya nélkül. Számoljunk 28 000 milliárd forintos magyar GDP-vel (a tényleges adat valamivel rosszabb, de adjunk ennyi kedvezményt). 6,2 százalékot kapunk, ennyi a magyar költségvetés hiánya 2011-ben. És igen, voltak egyszeri kiadási tételek, köztük nem is kicsik, a szociktól örökölt áfaügy több mint 200 milliárdba fájt. De azért a 6,2 százalékos adattal kapcsolatban azt írni, amit Matolcsy György írt egy hete az unió pénzügyi biztosának, Olli Rehnek, hát, ahhoz pofa kell. Matolcsy azt írta, az egyszeri tételek nélkül a büdzsé hiánya megfelel a céloknak.
Kár, hogy nem írta, mikori célokról beszél. Az év közben többször felülírt eredeti célra biztosan nem, de a gond az, hogy az alig két héttel ezelőtt utoljára kalkulált célra sem gondolhatott. Akkor az NGM azt lőtte be, 1514 milliárd forint lesz a hiány, ami ugye 5,4 százaléknak felel meg. Az érthetőség kedvéért: azért leszünk így is a sokat emlegetett 3 százalékos küszöb alatt, mert az 1734 milliárdos egyenlegben a magánnyugdíjpénztárak államosításából befolyó egyszeri uszkve 3000 milliárdos összeg nincs benne, ennek elszámolható része pedig kistafírozza majd a statisztikát. Az NGM-ben alighanem már fogalmazzák az újabb leveleket és közleményeket, amelyekben Matolcsy György a pompás magyar gazdasági teljesítmény és a külföld által döbbenten bámult magyar költségvetési politika sikeréről áradozik.
Mert az NGM kommunikációs fordulatot is tett, most már közlik ezeket a leveleket. Újságíróként fura kérés, de bár ne tennék, lemondok a könnyes nevetésről is. Valójában ugyanis a hülyeség sajnos mindig fokozható, és a levelet azok is olvassák, akiktől azt várjuk, hogy vegyék már meg a magyar állampapírokat. Márpedig ezek a számok azt mutatják, hogy amennyiben nincs valami őrületes bankbetét vagy sok tonna arany, ami váratlanul előkerül a nemzetgazdasági minisztérium pincéjéből, a jövő évi költségvetést ki lehet dobni az ablakon: egyszerűen nincs annyi bevételünk, amennyit költünk, és a különbség bőven nem 3 százalékos. Ráadásul az a helyzet, hogy a magyar kormány nem egy évre, hanem két héttel előre is képtelen felmérni a költségvetési folyamatokat.
Járai Zsigmondtól tudjuk: a kormány sajnos sokszor tényleg nem is érti, mi a gond azzal, amit csinálnak, hiába próbált magyarázni nekik. Nehéz nem az elmúlt hetek fejleményeit látni Járai lemondásában. Hogy Orbán Viktor vagy Matolcsy György is megértse, a mostani helyzet olyan, mint amikor az apuka a hónap elején azt mondja, minden oké, vehetünk még tévét és drága sonkát, aztán két hét múlva kiderül, hogy a hónap végén nem lesz mit enni, és nem lesz pelenka sem, mert elfogyott a pénzt. És hitelből kell még a párizsit is megvenni. Pedig ha a hónap elején is csak párizsira költöttünk volna, nem lenne semmi gond. Na, milyen apuka az ilyen?
Az IMF-tárgyalások előtt mindez azért lehet különösen aggasztó a kormánynak, mert azt jelenti: mind az EU, mind a Valutalap egyfelől kőkemény feltételeket, másrészt őrületes ellenőrzési mechanizmust kell erőltessen. Olyan béklyót dobnak ránk, amiről még 2008-ban sem álmodhattunk, pedig a szocialistákat sem kellett félteni, amikor hiánytervezésről és annak kommunikációjáról volt szó (volt ugye itt pénzügyminiszter-csere 2004-ben, hasonlóan rövid távú hiánybaki után, 2005-ben az utolsó pillanatig 3,6 százalékosnak hazudott hiány, és lehetne még hosszan sorolni). És az a helyzet, hogy csak ebben a durva béklyóban bízhatunk: ezek a számok ugyanis azt mutatják, hogy a kormány nemcsak tervezni képtelen a költségvetést, de a folyamatokat uralni, egy adott tervet tartani, a büdzsét menedzselni is. Még két hétig is.
