Az átlagos havi jövedelem január és május között nőtt az előző év azonos időszakához képest. Most bruttó 211 300 forint az átlag, a vállalkozásoknál dolgozók és a szellemi foglalkozásúak valamivel jobban keresnek, mint az állami alkalmazottak és a fizikai dolgozók. Az év első öt hónapjában 2 millió 667 ezer embernek volt bejelentett állása, ugyanannyinak, mint tavaly ilyenkor - a KSH legfrissebb adatai szerint.
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 211 300 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 216 600, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 200 900 forint. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 3,4 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakának szintjét. Az átlagkeresetek a versenyszférában 5,5 százalékkal nőttek, a költségvetés területén – a 2010. évi eseti keresetkiegészítés januári és márciusi kifizetése miatt – 2,4 százalékkal csökkentek 2010 azonos időszakához képest.