Kommunikációs feladatokkal bízott meg a kormány két londoni tanácsadó céget, amelyek Magyarország újrapozicionálása mellett a kormányzat politikai és gazdasági intézkedéseinek részletes megismertetését is segítik majd külföldön - erősítette meg a Financial Times információit a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.
A két cég megbízásáról a Financial Times Beyondbrics című szerkesztőségi blogjában számolt be pénteken. Az egyik vállalat a Financial Dynamics (FD) pénzügyi PR-tanácsadó, amely a Financial Times blogja szerint korábban a válsággal küzdő görög és izlandi kormánynak is dolgozott, illetve az eladósodott Dubai Worldöt is képviselte. A bejegyzés szerint az FD Magyarország „ütött-kopott imázsát” hivatott feltámasztani, illetve az is a feladata, hogy meggyőzze a befektetőket, jó úton halad a magyar gazdaságpolitika.
A másik, lobbi tevékenységgel foglalkozó cég a Project Associates, amelyet a magyar kormány politikai PR-feladatokkal bízott meg – tette hozzá az írás.
Kovács Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kormányzati kommunikációért felelős államtitkára a hvg.hu-nak megerősítette a megbízás hírét, és elmondta, hogy a két brit céggel kötött megállapodást a héten véglegesítették. Az államtitkár szerint a tanácsadók feladatai közé tartozik majd Magyarország újrapozícionálása, amelyet részben a magyar médiatörvényt ért külföldi támadások által okozott károk tesznek szükségessé.
Emellett a tanácsadók segédkeznek majd a kormányzat politikai és gazdasági lépéseinek részletes megismertetésében is Nyugat-Európában és a tengerentúlon. A brit társaságok megbízása kezdetben három hónapra szól, de az eredményektől függően hosszabb távú együttműködést is terveznek – tette hozzá az államtitkár, megjegyezve, hogy a tanácsadók díjazásáról a tárca később ad tájékoztatást.