A jogszabály belekerült abba a pártpolitikai mezőben zajló vitába, amely egész Európában a jobbközép és a baloldal között folyik, hiszen míg az EP-ben felszólalók közül a néppárti képviselők támogatásukról biztosították mind Magyarországot, mind pedig a magyar médiatörvényt, addig az európai baloldal képviselői, a szocialisták, a liberálisok és a zöldek általában támadták."
Így értelmezte Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes azt, ami szerdán Orbán Viktor strasbourgi székfoglalóján történt. Vizsgáljuk meg e mondatot!
1. „A médiatörvény pártpolitikai mezőben zajló vitába került, amely egész Európában a jobbközép és a baloldal között folyik.”
A médiatörvényt erőteljesen bíráló Angela Merkel kormánya nem baloldali, a jogszabályt szintén kritikával illető francia kormány sem. Az a számos külföldi jobboldali napilap sem, amely nem hagyta szó nélkül sem a törvényt, sem Orbán Viktor kormányának tevékenységét. Ha nem tekintjük kiindulópontnak a magyarországi jobboldali lapok azon véleményét, hogy ezek a külföldi újságok nem is konzervatívak, csak annak álcázzák magukat, akkor megállapítható, hogy a miniszterelnök-helyettes állításának ez az eleme nem állja meg a helyét.
2. „...míg a néppárti képviselők támogatásukról biztosították mind Magyarországot, mind pedig a magyar médiatörvényt, addig az európai baloldal képviselői, a szocialisták, a liberálisok és a zöldek általában támadták.”
A néppárti képviselők valóban támogatásukról biztosították Magyarországot, de nem volt köztük senki – s mivel egy sem volt, így több sem lehetett –, aki támogatásáról biztosította volna a törvényt. Frakcióvezetőjük, Joseph Daul azt mondta: a kormány bizonnyal változtat a törvényen, ha az Európai Bizottság jogos kifogásokat talál. Ezt a mondatot nehéz volna a jogszabály támogatásának minősíteni, így a miniszterelnök-helyettes mondatának ez az eleme sem állja meg a helyét.
3. E Navracsics-mondatból az is következik, hogy az európai baloldal – és azt ne is feszegessük, hogy a zöldek és a liberálisok vajon odatartoznak-e – nemcsak a médiatörvényt, hanem Magyarországot támadta. A szocialista Martin Schultz „tisztelettel hajol meg” a magyar nép előtt, a liberális Guy Verhofstadt kedvenc írójáról, Márai Sándorról beszélt, a zöld Daniel Cohn-Bendit azzal kezdte felszólalását, hogy sírt, amikor az Aranycsapat elveszítette a világbajnokságot Bernben. Navracsics tehát egyetlen mondatában legalább három olyan megállapítást tett, ami nem felel meg a valóságnak. Mindebből következően nem felel meg a valóságnak, hogy Orbán Viktor megvédte volna Magyarországot, mint ahogy azt a kormányfő szóvivője állította. A magyar népet, Magyarországot senki nem támadta, támadták viszont Orbán Viktort. Ha ő ezt úgy értelmezi, hogy ezzel az országot támadják, akkor jogosnak tűnik Cohn-Bendit megállapítása, hogy a kormányfő már nem érti a demokrácia működési mechanizmusait. De az sem érti, aki azt feltételezi, hogy Navracsics mondatát az európai ülésen jelen lévő képviselők majd afféle ügyes trükközésnek fogják föl, és nem annak, ami: hazugságnak. És reméljük, akkor is csak a magyar kormányról lesz meg a véleményük.
