A berlini magyar nagykövetség honlapján feltűnt egy magyarból tükörfordított angol nyelvű hírlevél, ami a médiatörvény kritizált pontjait helyezi európai kontextusba, uniós tagországok példáival. Az anyag a magas bírságokhoz, a médiaszolgáltatók regisztrációjának törléséhez, a közmédia összevonásához, a médiahatóság és a csak fideszes tagokból álló médiatanács hatalmához keres érveket, de a kezdetleges dokumentum alkotói a saját kérdéseikre sem tudtak válaszolni.
Miután Orbán Viktor [1], majd szóvivője, Szíjjártó Péter is határozottan kijelentette, hogy a rengeteg bírálatot kiváltó médiatörvény európai szellemű, és minden pontja szerepel más tagországok médiaszabályozásában, a kormány kiadta az európaiság összegyűjtött bizonyítékait.
A magyar kormány hírlevele (Newsletter of the Hungarian Government) fájlnevű angol nyelvű dokumentum a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fejlécét viseli. Az anyagról a Népszabadság számolt be [2] először, és a szöveg a berlini magyar nagykövetség honlapján is megtalálható [3]. A legnagyobb német napilap, a Süddeutsche Zeitung tegnapi száma szerint [4] a dokumentum december 17-én készült, és Strasbourgban, az Európai Parlament konzervatív köreiben kezdték terjeszteni.
Erre utal az is, hogy a követség honlapjára december 23-án kikerült anyagban következetesen törvényjavaslatról van szó, jóllehet a médiatörvényt az Országgyűlés két nappal korábban, december 21-én hajnalban már elfogadta [5].
Visszatartó erejű bírságok
A készítők 21 pontban sorolják fel, hogy a médiatörvény(tervezet) elleni kifogások miért alaptalanok, illetve az új magyar szabályozás egyes pontjaira milyen nemzetközi példák vannak. A hírlevél által vizsgált kritikai észrevételek nagyjából egybevágnak a magyar és a nemzetközi sajtóban megjelent kifogásokkal, de akadnak jelentős eltérések is.
Az egyik legfontosabb kifogás az, hogy a szolgáltatókra és a szerkesztőségek vezetőire kiróható nagyösszegű büntetésekkel a kormány nyomást gyakorolhat a médiára. A terjedelmes válasz szerint a korábbi pár százezer forintos büntetéseknek már nincs visszatartó ereje, a főszerkesztők bírságolhatóságát pedig a tartalomért viselt felelősségük indokolja. A kormány szerint a médiaszolgáltatók regisztrációjának törölhetősége sem újdonság, sőt, mivel az új törvény szerint a szolgáltatás, nem pedig a szolgáltató bejegyzését lehet törölni, egyéb tevékenységeit a szolgáltató tovább folytathatja.
Médiahatóság máshol is van, csak nem ilyen
Az európai gyakorlatként felsorolt hosszú médiahatóság-lista azért nem érdemi válasz a kritikára, mert az említett szervezetek alapvetően az audiovizuális médiával foglalkoznak, a nyomtatott és az online sajtóval nem vagy nem teljeskörűen, szemben a Nemzeti Média és Hírközlési Hatósággal (NMHH), mely egységesen gyakorol hatósági jogkört valamennyi médiatípus fölött.
A rázós ügyek megkerülése
Bajomi-Lázár Péter médiakutató szerint a dokumentum nem foglalkozik az igazán rázós ügyekkel. Így nem derül ki, hogy valószínűleg nincs európai példa sem a minden hírmédium számára előírt tájékoztatási kötelezettségre, sem a kiegyensúlyozottság minden hírmédiumtól való megkövetelésére.
Sehol nem állapítanak meg arányokat a bűnügyi hírek éves arányára, ami szerinte a szerkesztőségi szabadság nyílt korlátozása. A médiakutató szerint az sem világos, mennyire elterjedt gyakorlat, hogy a közerkölcs sérelmének vélelme hatósági beavatkozásra ad lehetőséget. A médiahatóság tagjainak kinevezésére hozott osztrák példa (KommAustria) szerinte azért sántít, mert ott a személyekre a szövetségi kormány csak javaslatot tesz, de a kinevezés már az államfő jogköre. Az osztrák hatóság tagjait egyébként is csak hat évre nevezik ki, nem kilencre.
Bajomi-Lázár arra is felhívta a figyelmet, hogy az új törvény értelmében a kereskedelmi televíziók hírműsor-idejük ötödében tudósíthatnak csak bűnügyi, azaz bulvárhírekről. A törvény vitájában elhangzott indoklás szerint nem foglalkoznak eleget a politikával. Ugyanakkor nem készíthetnek saját mozgóképet az Országgyűlés üléseiről, pedig ez lenne a politikai tudósítások alapja.
A kormány dokumentuma arra sem hoz példát, hogy a gyűlöletbeszéd korlátozása bárhol kiterjedne a többség nyílt vagy burkolt megsértésének a tilalmára is. Nem véletlenül: ez a rendelkezés ugyanis bármilyen kritikus vélemény elfojtására alkalmas lenne.
A dokumentum összeállítói többször hivatkoznak az olasz médiaszabályozásra. Bajomi-Lázár Péter ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a Freedom House 2010-ben nyilvánosságra hozott jelentése az olasz médiát már csak a "részben szabad" kategóriába sorolta, ezért nem biztos, hogy szerencsés arra példaként hivatkozni.
Arra a problémára, hogy az NMHH-nál a médiát kizárólag egy politikai párt kinevezettjei felügyelik, az a kormány válasza, hogy a szabályozás alkotmányos, mivel a Médiatanács tagjait az Országgyűlés választja. Csakhogy ez sajnos megkerüli a lényeget: a törvény megalkotóinak eszük ágában sem volt garantálni a testület kiegyensúlyozott összetételét.
A kormány dokumentuma arra a kritikára is kitér, hogy az NMHH egyszerre tölt be hatósági, szabályozó, büntető és finanszírozó szerepet, ami önkényeskedést eredményezhet a médiapiaci szereplőkkel szemben. A válasz erre az, hogy a közigazgatási eljárások garanciális rendszere kizárja az önkényességet, jogorvoslatként pedig érvényesül a bírói kontroll. Hiába szabhat ki bírságokat – érvelnek a dokumentum szerzői – a médiahatóság ettől még nem tölt be állami büntetőtestület-szerepet, a "jogkövetkezmények használata" pedig nem a média megbüntetésére, hanem a jogkövető magatartásra sarkallásra irányul.
Védik, de ki is adathatják az információforrást
Egészen sajátos, ahogy a hírlevél az újságírók forrásainak védelmét kezeli. Mint írja, korábban az információforrások felfedésére a tartalomszolgáltatót kizárólag bíróság kötelezhette, büntetőeljárás keretében. Az új médiaszabályozás azonban "különlegesen indokolt esetben", nemzetbiztonsági vagy közrendvédelmi okból, esetleg bűnözők kilétének megállapítása céljából is lehetővé teszi ezt, ami az egyik kritika [6] szerint antidemokratikus gondolkodásra vall.
A kormány szerint ez az állítás alaptalan: a novemberben elfogadott média-kerettörvény (médiaalkotmány) épphogy orvosolja az információforrások korábbi védtelenségét a büntetőeljárások során. Csakhogy az aggodalom lényege épp az, hogy az eljárás pártatlanságát eddig a bíróságok függetlenségének garanciális keretei biztosították, míg mostantól a fent idézett gumiparagrafusra hivatkozva lényegében bármelyik hatóság elrendelheti a forrás megnevezését.
A közmédia hírszerkesztőségeinek összevonására jó példa lenne a brit BBC, de arról a dokumentum összeállítói elfeledkeztek említést tenni, hogy a BBC hírgyártását nem szervezték ki semmilyen hírügynökséghez. Az is lényeges különbség, hogy a BBC kartája és finanszírozási modellje a magyarnál összehasonlíthatatlanul erősebb szakmai-politikai függetlenséget biztosít a csatornának.
Arra a vádra, hogy a médiatörvény Európában példátlannak számító jogkörrel ruházza fel a centralizált felügyeleti struktúrát megtestesítő médiahatóságot, a kormány válasza az, hogy a digitális technika fejlődésének köszönhetően maga a hírműsor-szolgáltatás, a médiapiac és -gazdaság vált szinte teljesen kovergenssé, és az államigazgatás átalakítása csak erre a folyamatra reagál.
Csak a tévék, a rádiók és a videósite-ok
A kritikák szerint az új médiatörvény félreértelmezi az uniós direktívákat, amikor a média sokszínűségét nem a teljes médiapiacra értelmezi, hanem a direktívára hivatkozva kiegyensúlyozott tájékoztatást, vagyis minden vélemény megjelenésének kötelezettségét írja elő az egyes médiáknak. A magyar kormány válasza szerint a médiatörvény negyedik paragrafusa védi a média sokszínűségét, és még a monopóliumok kialakulásának megakadályozására vonatkozó szabályok is ezt a célt szolgálják.
Ráadásul a hivatalos álláspont szerint a kiegyensúlyozottság követelménye csak a hírműsorokra és a közszolgálati médiára vonatkozik, és határozottan csak a tévé- és rádióműsorokra, valamint a bármely egyéb módon közvetített hasonló jellegű médiatermékekre. Vagyis vélhetően az internetes videókra, rádióstreamekre, illetve az ondemand lekérhető tartalmakra. Arra a vádra, hogy túlzottan korlátozó, hogy a médiatartalmak nem sérthetnek kisebbségeket vagy bármely többséget, az a válasz, hogy az uniós jogban is fontos az emberi méltóság védelme.
Kevesebb kurátor
A kormányzat szerint a közszolgálati médiát nem vonták teljes ellenőrzés alá, csak egyszerűsítették, és olcsóbbá tették az eddigi pazarló rendszert. A négy közmédiát eddig majdnem százötven kurátor ellenőrizte, most egyetlen szervezet, a Közszolgálati Kuratórium veszi át ezt a szerepet, ezzel nyolcvan százalékkal kevesebb kurátort kell fizetnie az államnak.
A kormányzat szerint ráadásul a közmédiák közös költségvetése garantálja az intézmények függetlenségét a kormánytól, hiszen a közmédia éves költségvetését a kuratórium osztja szét az egyes intézmények között. Arról nem szól a hivatalos dokumentum, hogy a kuratórium tagjait is meglepően hosszú időre, kilenc évre választják, és a testületnek mindenképpen kormánypárti többsége van, ráadásul elnökét a teljes médiát felügyelő Médiatanács delegálja. Az irat szerint egyébként hasonló a szabályozás Finnországban, ahol szintén egy központi hatóság osztja szét a közszolgálati rádió és televízió működéséhez szükséges pénzt.
Nem zaklat, egyeztet
A magyar kormány hivatalos álláspontja szerint attól sem kell tartani, hogy az új szabályozásban feltűnő médiabiztos a folyamatos vizsgálatokkal, illetve az önkéntes feljelentők panaszaira támaszkodva ellehetetlenít a bírságokkal egy médiát. A médiabiztos ugyanis a hivatalos álláspont szerint nem állapíthat meg jogsértést, így nem is üldözheti a médiát. Ő csak közvetít a médiafogyasztók és a médiacégek között, illetve képviseli az olvasók és a nézők érdekeit.
A hivatalos álláspont szerint a médiabiztos inkább arra törekszik majd, hogy a problémás esetek elkerülése érdekében megállapodjon a médiával, és mindenki számára elfogadható irányelveket dolgozzanak ki együtt. Arról azonban az angol nyelvű hírlevél nem beszél, hogy a jogszabály szövegéből nem csak ez a lehetőség olvasható ki, ráadásul a a médiabiztosnak széles jogkörei vannak a vizsgálat lefolytatására, akár az újságíró feljegyzéseibe is belenézhet, ráadásul bármely ügyet átadhat a Médiatanácsnak, és bírságot is javasolhat.
Meg lehet fellebbezni a médiahatóság döntését
A kormányzat szerint ez a szabályozás éppen ugyanolyan, mint Írországban, ahol a szakmai szervezetek jelölik a médiaombudsmant és a parlament csak rábólint. Példának hozzák fel a litván szabályozást is, ahol két médiaombudsman is tevékenykedik: az egyiket a szakmai szervezetek jelölik és a parlament csak megválasztja öt évre, míg a másikat a kormányzat nevezi ki, viszont egyes esetekben csak állásfoglalást ír mindenféle következmény nélkül. A kormányzat szerint egyébként a médiabiztos és a médiahatóság széles nyomozati jogkörei sem aggályosak, hiszen az állam feladata a médiarendszer ellenőrzése, a cenzúrától pedig megvédi a sajtót a hatósági eljárások átlátható rendszere.
A kormányzat szerint az sem igaz, hogy a törvény túlságosan nagy hatáskört ad az NMHH kezébe, hiszen a hatóság minden döntését meg lehet fellebbezni a független bíróságokon. A dokumentum szerint egyébként az akár 200 milliós büntetési tétel sem túl magas, hiszen Németországban akár félmillió eurót, vagyis 140 milliót forintot is fizethetnek a gyermekek védelmét szolgáló szabályozást megszegő médiák, és például Írországban is 70 millió forint a bírság felső határa.
Az internetről nem beszél
Az sem aggályos a hivatalos dokumentum szerint, hogy a regisztráció-köteles médiatermékek bejegyzését vissza lehet vonni súlyos szabályszegés esetén, és ezeket a médiákat akár a közvetítő szolgáltatók segítségével is elérhetetlenné lehet tenni. A dokumentum szerint az eddig érvényes médiaszabályozásban is volt ilyen passzus, és számos uniós országban létezik hasonló szankció. Arról viszont már nincs szó, hogy az ORTT 1997 óta egyetlen egyszer sem élt ezzel a lehetőséggel, illetve a külföldi példák csak a lineáris médiaszolgáltatókra vonatkoznak, az új magyar médiatörvény a szöveg alapján viszont a betiltásra akár egy internetes portál esetében is lehetőséget ad.
A kormányzat emellett hangsúlyozza, hogy a blogokat nem kell regisztrálni, és azokra nem terjed ki a médiahatóság hatásköre. A dokumentum név szerint említi a Vastagbőrt és a Mandínert, mint olyan blogokat, amelyek nem üzleti céllal működnek, ezért nem vonatkozik rájuk a szabályozás. Arról nem szól a dokumentum, hogy mi van akkor, ha ez a két blog néhány tízezer forintért értékesíti mondjuk a bannerhelyeit, azaz gazdasági tevékenységet folytat, és így már a törvény hatálya alá esik.
Haraszti: Olyan, mint Belorussziában
Haraszti Miklós, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet sajtószabadság-felügyelői posztjáról tavasszal távozott képviselője a Népszabadságnak kijelentette, hogy felesleges a dokumentum állításait tételesen cáfolni: "az, hogy más országokban is van médiahatóság, vannak kinevezések, büntetések és különböző szabályok, még messze nem jelenti azt, hogy bármely uniós országban olyan szabályozás lenne, mint amilyen Magyarországon lesz."
Szerinte fontosabb, hogy mi az, ami egyik uniós ország médiaszabályozásában sem szerepel: hogy a jogszabály feladatokat ír elő a médiának, hogy propaganda-újságírók kerülnek a közmédiumok élére, hogy a hatóságnak joga lesz ellenőrizni a politikai hírek és vélemények tartalmát. Haraszti szerint Európában a kommunizmus alatt volt rá utoljára péda, hogy a sajtó szabályozása az egész médiára, nem csak a közszolgálatra és a sugárzó médiára vonatkozzon, és csak Belorussziában fordulhat elő, hogy a hatóság eszköztárának a regisztráció visszavonása is a része legyen.
