Rátette a kést a média nyakára a Fidesz
Új korszak következik a magyar sajtó történetében a Fidesz által kezdeményezett új médiatörvény elfogadását követően. Ezentúl nemcsak a kereskedelmi rádiók és tévék, hanem a teljes haza média, az írott és internetes sajtó hatósági felügyelet alá kerül, amely tíz- és százmilliós bírságokat vethet ki olyan szabályokra hivatkozva, melyek nem adnak egyértelmű kapaszkodott arra vonatkozóan, hogy mi számít jogsértésnek. Cikkünkben a törvény mellett és az ellene szóló érveket gyűjtöttük össze, igaz, az előbbiből viszonylag keveset találtunk.
A véleménynyilvánítás és a szólás, valamint a sajtó szabadságának megóvására hivatkozik az előszavában a parlament által a hétfőről keddre virradó reggel megszavazott médiatörvény, amely a nemzetközi és a hazai szakmai és érdekvédelmi szervezetek, a médiajogászok, az ellenzéki pártok szakpolitikusai szerint jelentős mértékben korlátozza a média szabadságát.
A Cser-Palkovics András, Rogán Antal és Menczer Erzsébet fideszes képviselők által jegyzett, az Országgyűlés elé november 22-én beterjesztett törvénytervezet legjelentősebb újítása, hogy a rádiókon és televíziókon felül a nyomtatott sajtót, illetve az internetes hírportálokat is hatósági felügyelet, ellenőrzés alá helyezi. A törvény hatályba lépését követően a tartalmi kérdésekkel foglalkozó Médiatanács több tízmilliós büntetéseket vethet ki a jogsértő újságokra, hírportálokra, százmilliókra bírságolhatja a jelentős piaci súllyal rendelkező kereskedelmi rádiókat és tévéket, továbbá teljesen új alapra fekteti a közszolgálati médiumok irányítását és finanszírozását.
A hétfőn elfogadott törvény annak a több hónapja tartó jogalkotási folyamatnak az egyik legfontosabb állomása, melyet még júniusban kezdeményeztek a kormánypártok képviselői. Ennek keretében már a nyáron módosították a korábbi médiatörvény és az alkotmányt, hogy a média- és hírközlési felügyeletet össze lehessen vonni. Külön parlamenti határozatot alkottak a közmédiumok vagyongazdálkodásának központosítása érdekében, majd októberben elfogadták a sajtó jogait és kötelezettségeit rögzítő „médiaalkotmányt”, amely egységesítette az elektronikus, a nyomtatott és az internetes média szabályozását.
Szükség van-e új médiatörvényre?
A szakemberek és a parlamenti pártok médiapolitikusai abban egyetértenek, hogy hatályban lévő törvények elavultak, a szabályokat hozzá kell igazítani a tartalomszolgáltatás és a műsorszórás területén az elmúlt évtizedekben bekövetkezett radikális változásokhoz.
Az Európai Unió már 2005-ben elhatározta, hogy 2012-ig át kell állni a jobb kép- és hangminőséget jelentő, több csatorna sugárzására alkalmas digitális műsorszórásra. Mivel a tagállamoknak össze kell hangolniuk a „frekvenciagazdálkodásukat”, meg kellett teremteni az átállás jogszabályi feltételeit.
Ugyanakkor az internestes médiaszolgáltatások megjelenése jelentős hatással van a hagyományos médiumokra. Megjelent a különféle médiumok összeolvadása: szinte mindegyik nyomtatott újságnak, tévének, rádiónak van már internetes portálja, hódítanak az okos telefonok, a videómegosztók. Leegyszerűsítve: előbb-utóbb lezajlik a televízió és az internet összeolvadása, új hirdetési technikák alakulnak ki, a technológia fejlődése sokkal nagyobb teret biztosít a közönségnek az interaktivitásra, elmosódnak a professzionális és „amatőr” újságírás (lásd blogok) határai. Átalakulóban van a médiapiac.
A szakemberek szerint a rendszerváltás után többször módosított 1986-os sajtótörvény és az 1996-os, csak a rádiókra és tévékre vonatkozó médiatörvény fogalmai idejemúltak, köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. A korábbi hatóság, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) tevékenységét, jogállását – tehát az 1996-os törvényt – rendszeresen bírálta az Alkotmánybíróság. A testület béna kacsaként viselkedett a szomszédos országokba áttelepülő, de Magyarországon is fogható csatornákkal, a műsorszolgáltatási díj fizetését hanyagoló rádiókkal szemben. Tavaly a Danubius és a Sláger Rádió frekvenciájáról szóló döntés bebizonyította, hogy a testület pártok által delegált tagjai csak akkor jutnak közös nevezőre, ha a mögöttes üzleti érdekek is ezt diktálják.
Ennek jegyében indult meg az utóbbi években a szabályok átírása: 2007-ben az akkori kormánypártok és az ellenzék elfogadta a digitális átállásról szóló törvényt – melynek jegyében egy éven belül megszűnik a földfelszíni analóg tévésugárzás –, majd hozzáláttak az új médiatörvény kidolgozásához. Ám az MSZP és a Fidesz közötti nézetkülönbségek miatt tavaly tavasszal a folyamat megtorpant, a közösen kidolgozott tervezet elbukott.
Korszerű mégis rossz?
A hétfőn szavazásra bocsátott törvény-tervezet új, korszerű fogalomkészletet vezet be, fokozottan figyel a kiskorúak védelmére, igyekszik hazacsábítani a külföldre települt csatornákat, évekre előre garantálja a közszolgálati médiumok állami támogatását, hogy ne fordulhasson még egyszer elő az, hogy a pénzek visszatartásával az aktuális kormány ellehetetlenítse valamelyik köztévét, rádiót vagy a nemzeti hírügynökséget.
Ugyanakkor Európában példátlan módon, nemcsak a szórakoztatásra – és a lehető legnagyobb nézettségre – törekvő kereskedelmi tévéket, rádiókat, hanem az írott és a nyomtatott sajtót is hatósági felügyelet alá helyezi, amely a törvényt bírálók szerint politikailag kiszolgáltatott helyzetbe hozza az orgánumokat. Végső soron korlátozza az sajtószabadságot.
A hazai és nemzetközi civil- és szakmai szervezetek, a három ellenzéki párt, és a médiumok többsége által kritizált javaslat – illetve az alapokat lefektető médiaalkotmány – betarthatatlan gumiszabályokat alkotott. A legfurcsább rendelkezés szerint a média nem sértheti egyik kisebbség vagy „bármely többség” (!), egyház, vallási közösség érdekeit. Tevékenysége nem irányulhat ezen közösségek nyílt vagy „burkolt” (!) megsértésére.
Bár ezen passzusok egy része már szerepelt a korábbi sajtó- és médiatörvényben is, korábban a magukat sértve érző egyének, a közösségek tagjai a bíróságokon próbálhattak érvényt szerezni az igazságuknak, kérhettek kárpótlást, a médiumok pedig ügyvédeik révén megvédhették magukat, kifejthették az álláspontjukat a bíró előtt. Az új szabályok szerint viszont a jövőben az új médiahatóság, a Médiatanács döntheti el kinek van igaza, mi minősül jogsértésnek, és legfeljebb csak utána, a fellebbezést követően kerülhet az ügy bírósági szakaszba. Ráadásul az ügyeket a közigazgatási bíróságok fogják tárgyalni, tehát nem azokhoz a bírókhoz kerülnek az esetek, akik az elmúlt években a sajtópereket tárgyalták és jelentős tapasztalatra tettek szert.
Tehát a törvény komoly hatalommal ruházza fel a Médiatanácsot, melynek elnökét és tagjait kilenc évre nevezik ki, illetve választják. Bár az október közepén megválasztott tagok nyilatkozataikban azt hangsúlyozták, hogy kinevezésüket az Országgyűlés szavazta meg kétharmados többséggel, nem hagyható figyelmen kívül, hogy mindannyiukat a Fidesz jelölte, az elnök, Szalai Annamária pedig korábban a párt parlamenti képviselője volt.
A Médiatanács eddigi tevékenysége sem ad okot a derűlátásra. Az elnök Népszabadságoz küldött helyreigazítási kérelme, a napilap fotósának kitiltása a testület nemzetközi megfigyelőkkel folytatott tárgyalásáról, egy biztonsági őr jelenléte az említett egyeztetésen bizalmatlanságra ad okot.
Lehet-e bírságolni a sajtót?
Koltay András, a Médiatanács tagja a Hírszerzőnek adott múlt heti interjújában azt mondta, a tervezet bírálói félreértik és félreértelmezik a törvény alkotóinak szándékát, ugyanis nem céljuk a média politikai megrendszabályozása. (Koltaynak a javaslat kidolgozásában játszott szerepéről itt olvashat részletesen.) A médiajogász szerint sokkal inkább az emberi és személyiségi jogokat gyakran semmibe vevő bulvársajtóval, a gyűlöletkeltő médiumokkal szemben kívánnak fellépni.
Koltay úgy véli, hogy az elmúlt évek tapasztalati, az ORTT bénasága azt mutatja, hogy a pár milliós bírságok hatástalanok, nincs visszatartó erejük. A kereskedelmi tévék és rádiók – hiszen csak ők voltak eddig megbírságolhatók – jogsértő műsoraikkal többet kerestek, mint amennyit végül büntetésként befizettek. Ez Koltay szerint pont a szabályokat betartó orgánumokat hozza nehéz helyzetbe a versenyben, a minőségi újságírás háttérbe szorulásához vezet, ezért kellenek a szigorú szabályok és a nagy bírságok.
Csakhogy a bírságok könnyedén tönkretehetik az adott kiadót. Ugyanis a javaslat szerint a jogsértő országos napilapot és internetes sajtóterméket akár 25 millióra, a hetilapokat akár tízmillióra büntethetnék. A nagy piaci részesedéssel rendelkező rádiókra és tévékre 200 millió, a kisebbekre pedig 50 millió forint bírságot vethetnének ki. Ha egy súlyos jogsértést elkövető tévé vagy rádió a jövőben visszaesőnek számít, akár még a nyilvántartásból is törölhetik, és mivel a kötelező regisztráció nélkül nem lehet Magyarországon sugározni, ez az adott médium megszüntetését jelentheti. Ám, hogy mi minősül súlyos jogsértésnek, a törvénytervezet nem bontja ki, ezt az – mint fentebb láttuk – teljesen egyszínű Médiatanács feladata és lehetősége lesz eldönteni.
A legfurcsább, hogy az eredeti tervezetben a fellebbezésnek a bírságra nézve nem lett volna halasztó hatálya, azt azonnal be kellett volna fizetni. Magyarországon a perek rendszerint elhúzódnak, ami oda vezethet, hogy mire az adott újság javára dönt a bíróság, a befizetett bírságok terhe alatt már rég tönkrement a sajtóorgánum kiadója. Ezért L. Simon László, a kulturális és sajtóbizottság fideszes elnöke Pálffy István KDNP-s képviselővel együtt december 1-én beterjesztett egy módosítót, mely szerint a per végéig nem kell befizetni a bírságot. Ám az alkotmányügyi bizottság nevében Balsai István elnök beterjesztett egy módosító idnítványt, amely vissza akarta hozni a ház elé az eredeti megoldást, a bírságok azonnali befizetését. Ám az alkotmányügyi bizottság javaslata kedden hajnalban végül egyetlen szavazatott sem kapott.
Önszabályozás vagy önkorlátozás?
Az egyes médiumokat tömörítő érdekvédelmi szervezetek az utóbbi években maguk is felismerték, hogy a legelemibb emberi jogokat, a szakmai alapvető normáit semmibe vevő orgánumokkal szemben fel kell lépni, mert ez a mindenkori hatalmat ellenőrző sajtó hitelességét ássa alá. Két éve a Független Médiaközponttal közösen néhány újságíró megpróbált létrehozni egy átfogó szakmai önszabályozó szervezetet, de a lapkiadók ellenállásán, a széttartó érdekeken elbukott a kezdeményezés.
Az új törvény lehetővé teszi, hogy a sajtó szervezetei átvegyék a Médiatanács egyes feladatait: a kiadók, szerkesztőségek ezentúl maguk gondoskodhatnak a médiaalkotmány szabályainak betartásáért. A Médiatanács ezért szerződést köthet a sajtó egyes szervezeteivel (az internetes szféra esetében például a Tartalomszolgáltatók Egyesületével), sőt még anyagi támogatásban is részesítheti őket, hogy hatékonyan tudják ellátni a feladatot.
Csakhogy a médiahatóság bármikor – egyoldalú döntéssel – visszaveheti ezeket a jogosítványokat, ha úgy látja, hogy az önszabályozó szervezetek nem teljesítik a kötelezettségeiket. Koltay András szerint erre azért van szükség, mert jogállamban nem engedhető meg, hogy civil szervezetek hatósági jogköröket gyakorolhassanak – ez alkotmányellenes lenne. Ez igaz, csakhogy az alapvető problémát a hatóság léte jelenti, azaz a törvényalkotóknak eszükben sem volt megvárni, hogy a sajtó tegyen még egy próbát a közös, mindenki által elfogadható szakmai normák kidolgozására.
Mi sem igazolja jobban a rohamtempót, mint az, hogy a beterjesztők - illetve a kormánypárti többség - mindössze négy hetet engedélyezett a vitára, az ellenzéki módosítók nagy többségét pedig figyelmen kívül hagyták.
Közszolgálat vagy pártszolgálat?
A tervezet benyújtása óta Szalai Annamária több nyilatkozatában is azt hangsúlyozta, hogy az államtól járó fix összeg törvénybe foglalásával megszűnik a közmédiumok függése a mindenkori kormánytól. Ez valóban így van, hiszen az új médiatörvény évekre előre rögzíti, hogy a két tévének, a rádiónak és az MTI-nek összesen évi 64,5 milliárd forint jár, amit ha nem utal át a kormány, akkor a hatóság elnöke levonhatja az állam jegybanknál vezetett számlájáról.
Bár ebben az értelemben a közszolgálati orgánumok kormánytól való függősége megszűnik, teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek a médiahatóság elnökétől és az általa a közös vagyonalap élére kinevezett vezérigazgatótól. Ugyanis a törvény szerint ez az alap fogja végezni januártól a műsorszámok előállítását, intézi a közmédiumok megrendeléseit, vásárlásait, "tájékoztatási és egyéb tevékenységét", dönti el, hogy mire ad pénzt és mire nem. Nemcsak a gyártás koncentrálódik ennél a szervnél, de az alap veszi át a médiumok munkatársait is, a 49 alkalmazottra zsugorított részvénytársaságok vezérigazgatói teljesen eszköztelenek maradnak.
Régi álom az egymással versengő, gyakran hasonló műsorokat gyártó, az állami támogatásokat pazarló közmédiumok összevonása, vagy legalább a párhuzamosságok kiküszöbölése. Ezt már a Gyurcsány-kabinet korábbi médiaügyi szakértője, Sarkady Ildikó is felvetette – elnyerve az akkori ellenzék, a Fidesz támogatását.
A terv most fog megvalósulni: a hírműsorok gyártása januártól a közös hírcentrumban zajlik majd, melyet az MTI vezérigazgatója, Belénessy Csaba – illetve a jobboldalinak tartott Lánchíd Rádiótól érkezett hírigazgató – felügyel majd. Aggodalomra adhatnak okot Belénessy nyilatkozatai, aki az elmúlt hetekben kifejtette, a közszolgálati hírgyártásnak nem az a dolga, hogy ellenséges legyen a kormánnyal. Ugyanakkor csak remélni lehet, hogy a múlt heti londoni botrány nem válik gyakorlattá: a kormányfő stábja ugyanis eltanácsolta Orbán Viktor angliai tárgyalásáról a baloldalinak tartott Népszabadságot, és azt javasolták, vegyék át az MTI tudósítását.
Csak remélni lehet, hogy nem ez lesz a gyakorlat, mert intézményesített garancia nincs: bár az alapvető közszolgálati normákat tartalmazó – a jövőben a Médiatanács által kidolgozandó – kódexet a médiumok kuratóriuma kérheti számon, ebben is biztosított a kormánypártok többsége.
Kinek áll érdekében?
Furcsa, hogy miközben az írott és az internestes sajtó példátlan ellenőrzés alá kerül, a kereskedelmi tévék és rádiók kereszttulajdonlási és reklámozási lehetőségeit bővíti a törvény.
Míg a korábbi rádiózásról és televíziózásról szóló jogszabály szerint a napi műsoridőnek legfeljebb 15 százaléka lehet klasszikus reklám, az új törvényben már nincs ilyen korlát. Igaz, továbbra is előírás marad, hogy egy órányi műsoridőből 12 percet – azaz 20 százalékot – lehet reklámozni, de ez nem terjed ki a tévés vásárlásra (pl. TV Shop), a politikai hirdetésre és a műsor-előzetesekre.
Eddig a filmeket – leszámítva a sorozatokat – legfeljebb 45 percenként lehetett reklámblokkal megszakítani, most ez 30 percre fog csökkeni. Míg korábban nem lehetett két óránál több vásárlási műsort sugározni naponta, most ez három órára fog növekedni.
Az új médiatörvény legjelentősebb újítása, hogy januártól engedélyezi a termékelhelyezéseket és bevezeti az osztott képernyős hirdetés fogalmát. Ezentúl a tévécsatornák nem lesznek kötelesek kitakarni a műsorvezető pólóján lévő márkajelet, a Való Világ szereplői pedig nyugodtan a kamera felé fordíthatják a kólásüvegen lévő címkét. Az osztott képernyős reklámot eddig is alkalmazták – így a Forma 1-es közvetítés során a képernyő egyik részében időnként reklámok futottak – a változás mindössze annyi, hogy ezentúl a törvény külön engedélyezi ezt a megoldást, és beleszámítja a reklámidőbe.
Talán ezek a passzusok azok, melyeket a törvényt botrányosnak tartó médiajogászok is elfogadnak. A Koltayhoz nyílt levelet intéző Polyák Gábor – akit tavasszal a korábbi államfő és az akkori miniszterelnök közösen jelölt az ORTT élére – szerint helyes a liberalizáció, mert máskülönben nem lehet hazacsábítani az utóbbi külföldre „szökött”, a szabályozás alól magukat kivonó csatornákat.
