1. A demokratikus berendezkedés stabilitása nem azonos a mindenkori kormány stabilitásával.
2. A kormány közjogi pozícióinak szilárdsága nem azonos a kormány politikai erejével.
3. Magyarországon ma nincs felelős kormány.
4. Magyarországon ma nincs koalíciós kormányzás.
5. Az Antall-kormány egy erős közjogi pozíciókkal bíró, politikailag gyenge kormány, melynek gyengesége a demokratikus berendezkedés jövőjét veszélyezteti.
A kormány hivatalba lépése után elvégzett alkotmánymódosítások eredményeként megszűnt a miniszterek parlamenti választásának és visszahívhatásának lehetősége, a kormányzásért egy személyben a miniszterelnök lett felelős. Pontosabban lett volna, ha az Antall-Tölgyessy paktum e felelősséget nem tette volna névlegesség az ún. konstruktív bizalmatlansági indítvány intézményének bevezetésével. Azzal, hogy e módosítás a jelenlegi parlamenti erőviszonyok mellett gyakorlatilag lehetetlenné tette a kormány alkotmányos eltávolíthatóságát, a paktum nemcsak a politikai élet alternatíváit szűkítette le túlságosan, de kiváló kiindulópontul szolgál szolgált a végrehajtó hatalom ellenőrzésére rendelt parlament egyre magabiztosabb semlegesítéséhez, amely legvégletesebb formában a barcsi incidensről szóló információk visszatartásában, s ennek arcpirító magyarázatában nyilvánult meg. Ott, ahol a parlament (nemcsak ellenzéki!) képviselői tehetetlenül állnak a miniszteri dilettantizmus vagy arrogancia bármely megnyilvánulásával, a parlament paragrafusgyártó taposómalommá tételével, vagy éppen a több mint ezeroldalas költségvetés „vitájának” december közepi megnyitásával szemben – ott megítélésünk szerint nem lehet felelős kormányzásról beszélni.
De nincs szó koalíciós kormányzásról sem, A KDNP mandátumai számánál fogva is csupán szimbolikus mértékben vesz részt a kormányzásban […] a Kisgazdapárt nem tudott megbirkózni azzal az eredendő problémával, hogy egyetlen pontból álló programja nem kormányképes, csupán negyvennégy mandátuma az. […]
Mint láttuk, vannak intézményesített biztosítékok arra, hogy az ellenzék a hűtlenségre hajlamos koalíciós partnerekkel ne tudja megbuktatni Antallt, azonban kérdés, miért nem teszi ezt meg maga az MDF? Leginkább azért, mert az MDF számára ma Antall a Messiás. Képességeivel olyannyira kiemelkedik az ún. keresztény-nemzeti koalíció politikusai közül, hogy az már szinte önmagában meggátolja potenciális riválisok felnövekedését. Ráadásul a miniszterelnök eddig jól semlegesítette lehetséges vetélytársait. Nemcsak a köztársasági széket „adta oda” a számára veszélytelennek tűnő Göncz Árpádnak (talán már megbánta), de a többi kulcspozícióba (mindenki tudja, kikről van szó) is olyan figurák kerültek, akiknek legfőbb erényük, hogy általuk a pozíció fizikailag betöltetett, s ezáltal azt más nem tölti be. (E figurákon többnyire lötyög a miniszterelnök úr nyolc számmal nagyobb zakója, így aztán megesik, hogy lelógó sarkára lépve orra bukik viselője). Antall mindmáig ügyesen kihasználta azt az MDF-es populista dalnokok által keltett, ébren tartott, majd hisztériás rohamokká fokozott pszichózist, amely szerint az ország végvárát már csak néhány megmaradt, igazi avantgarde magyar védi a kommunista hatalommentők, a kozmopolita-hazaárulók, bolsi apák, bolsi fiúk, liberális cafrangba öltözött ellenzék egyesült hadai ellen, (hogy most ne is beszéljünk a fennen köröző karvaly tőkéről).
Ebben a légkörben Antall József nemcsak egy személyiség Magyarország demokratikus választások eredményeként hatalomra jutott miniszterelnökeinek – remélhetőleg – végtelen sorában, hanem maga a Pótolhatatlan, az Egyedül Lehetséges, aki elvezeti népét, akit tehát vakon követni kell. Minden – egyébként racionálisan mérlegelhető – döntés így válik bizalmi kérdéssé „pártunkban és kormányunkban”, illetve ezek küldetésében való irracionális hit tárgyává.
[…]
A miniszterelnök úr az őt szolgáló szellem túszává kezd válni. Eközben tegnapi „igazságok” hirdetői általános sztrájkkal és milliós tüntetéssel fenyegetőznek, kormánypárti oldalon pedig bevett szokássá válik politikai ellenfeleik lehazaárulózása. […] Ezalatt végleg elenyészni látszik a nyáron még létező esély arra, hogy a józan, mérsékelt erők kompromisszuma elejét tudja venni a demokratikus berendezkedés destabilizálódásának.
Ez van. Egy ellenzéki pártnak higgadtan mérlegelve stratégiát kell gyártani holnapra.
De ez már egy másik történet.
Orbán Viktor – Kövér László
Magyar Hírlap, 1991. december 4*.
