A politikai hablaty érvényesülésének útjában eddig sem állt sok minden, azonban ez a ciklus annyiban újat hozott, hogy most már a parlamenti ellenzék is megszűnt létezni, bár a Jobbik előbb-utóbb meg fogja találni hangját és szerepét. Ennek fényében a többiek mostani szerencsétlenkedése különösen aggasztó.
"Az átmeneti korszak társadalmi szerződés híján nem alkotott magának új alaptörvényt, pusztán a régi, szovjet mintára készült 49. évi alkotmányt módosította egy későbbi új reményében (…) Ez év április 25-én a választók elsöprő erővel megdöntötték az átmeneti korszak rendszerét, és egyben lerakták egy új rendszer, a nemzeti együttműködés rendszerének alapjait. (…) A választóktól kapott felhatalmazásOM tehát nem pusztán a válság kezelésére és a gazdasági vészhelyzet elhárítására szól, hanem az átmeneti kor eleve hibás és hiányos gazdasági és politikai rendszerének felszámolására, egy új rendszer megteremtésére". (Részletek Orbán Viktor miniszterelnöki expozéjából.)
Dr. Orbán Viktor végzett jogász nagyon nem szép dolgot művelt a fenti mondatok megfogalmazásakor. Egyrészt pontosan tudja, hogy a sztálini alkotmánnyal hatályos alkotmányunk csupán számozásában azonos, s nemcsak azért tudja, mert olvasta, hanem mert megalkotásában maga is részt vett. Az azonosság lélektani okokból lehet ugyan fontos, de az alaptörvényre épülő jogi rendet, az állam szervezetét aligha érinti.
Csúf dolog ez a szöveg továbbá azért is, mert húsz év hibáiért az ebben teljesen ártatlan alkotmányt teszi kimondatlanul is felelőssé. Nem kell velem egyetérteni abban, hogy a mögöttünk hagyott két évtized politikusi vétkei, mulasztásai és ezek itt ragadt következményei éppen abból fakadnak, hogy túl sokszor tértek el az alkotmányban foglaltaktól, de akkor hallhatnánk egy példát, hogy konkrétan mi is a baj a jelenlegi törvényszöveggel; mely passzusát kéne törölni, s miért. Erről ugyanis eddig egy szót sem hallottunk, és nemcsak a választás előtt, de azt követően sem. Semmit.
Kénytelenek vagyunk a változások lehetséges irányával kapcsolatban a miniszterelnöki megnyilatkozásokat kutatni; más támpontunk nincs, ha már egyszer a választók egyetlen személyt hatalmaztak föl az "eleve hibás és hiányos gazdasági és politikai rendszer felszámolására" és "egy új rendszer megteremtésére".
A kormányfő mellett működő előkészítő bizottság mindenesetre sok jót nem ígér. A Fidesz számára rendszerváltás kiteljesedésének szimbóluma volt, hogy a szervezet soproni jelöltje, Szájer József legyőzte a felemás átmenet emblematikus figuráját, Pozsgay Imrét – s most együtt pepecselnek majd az új alkotmány-tervezet fölött a valódi rendszerváltás jegyében.
Sajnálatos módon az ellenforradalmi propagandától megzavart dolgozó tömegek ebből arra a téves következtetésre juthatnak, hogy mégsem új rendszer alapítása zajlik, hanem rendszervisszaváltás. Az agitprop-sóder, a "párttal, a néppel" debilizmus már adott hozzá. Érzékletes példája ennek a miniszterelnök személyes szóvivőjének, Szijjártó Péternek közderültséget kiváltó közleménye, amelyben rámutat, hogy "az emberek akaratának megfelelő ütemben halad a Nemzeti Együttműködés Rendszerének felépítése".
A forradalmi frazeológia azonban nem valami hirtelen támadt nosztalgia, hanem tömény cinizmus terméke. A Fidesz hosszú évek óta egyirány-beszédet folytat, kérdésre csak jól ismert kliséinek valamelyikével válaszol. Babarczy Eszter (hiányérzetem volt: napok óta nem írtam le a nevét) sokat idézett vitánk során talán akkor tanúsította a legbosszantóbb felületességet, amikor azt állította, hogy Orbánék szándékainak megismeréséhez "csupán egy-két keményebb újságíróra van szükség".
Persze ez a naiv megjegyzés nem ragadható ki purparlénk egészéből. Babarczy megoldásnélkülinek érzi azt a gondolatmenetet, hogy a jelenlegi politikai elit által kialakított működéstől nem várhatunk semmi jót, cikke végén még nekem is szegezi a kérdést: "emigráljunk?" Én inkább ellenirányú mozgást javasolnék. Aliz tényleg jöjjön már vissza Csodaországból, és nézzen végre körül. Egy-két keményebb újságíró? A kampányban Orbán Viktor még arra az egyetlen alkalomra sem ment el – a közszolgálati tévé műsorába –, amikor úgy-ahogy valóságos kérdéseket intézhettek volna hozzá.
A sajtó és az ellenfelek képtelenek egyértelmű mondatokat kipasszírozni a Fideszből, és ez az érvek ütköztetését, a tényekkel való szembesítést lehetetlenné tévő süketelés immár maga a kormányzati kommunikáció.
Kósa Lajos, a kormánypárt vezető politikusa fapofával mondja bele a vele szemközt ülő elempések képébe, hogy a lerövidített idő alatt is képes összeszedni az ajánlószelvényeket az, akinek van "társadalmi támogatottsága". Érdekes módon nem akadt egy-két keményebb újságíró, aki megkérdezte volna, hogy azokra a kisebb pártokra – amelyeknek a két és félszer hosszabb idő is gondot okozott – szavazó több mint félmillió ember nem elegendő "társadalmi támogatottság". Ugorgyunk.
A sajtótörvény-tervezet benyújtásakor az egyik indítványozó (jogász a lelkem) és a jövendő médiahatóság vezetője is azzal indokolta a válaszadási jog bevezetését, hogy uniós irányelv teszi kötelezővé a jogintézmény átvételét. Ezúttal sem volt egy-két keményebb újságíró, akinek alkalma nyílt volna föltenni a kérdést: ugyan miért hazudoznak? Az irányelv valóban tartalmaz egy szakaszt, amelynek Right of Reply a címe, de ez tartalmában a magyar sajtó-helyreigazításnak felel meg. Majd, amikor elálltak a válaszadási jogtól, megint nem volt módja egy-két keményebb újságírónak fölvetni: akkor mégsem kell átvenni az irányelvet? Vagy ők akarnak mulasztásba keveredni, vagy mi van? Hagyjuk.
Ez a metódus nemcsak az érvekkel és tényekkel, de a korábbi kijelentésekkel való szembesítést is lehetetlenné teszi. Most, hogy fideszes pártkatonák szállnak meg minden állami posztot, nem tudott egy-két keményebb újságíró sem Navracsics miniszter közelébe férkőzni, hogy felemlegesse saját korábbi szavait, amelyet Majtényi László ombudsmani jelölésekor mondott. Navracsics Tibor frakcióvezetőként azzal utasította el a mindenféle hatalmi túlkapással szemben elvágólagosan kritikus Majtényi támogatását, hogy egyetlen szempontnak nem felel meg, a pártatlanságnak.
Igaz Navracsics, ha nem fideszesekről van szó, eléggé szigorú az emberek megítélésében. A legutóbbi amerikai elnökválasztáskor például kifejtette, hogy a legnagyobb gond a jó jelölt hiánya. Bezzeg, ha a hülye amerikaiak McCain vagy Obama helyett Domokos Lászlót indítják, egyből más lett volna a helyzet. Navracsics amúgy is elemében van mostanság, a parlamentben azt találta mondani, hogy, akinek nem tetszik a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozata, az Gyurcsány szekerét tolja. Ja, akinek meg nincs akváriuma, az buzi.
*
A Magyar Nemzettől Echo TV-ig terjedő értelmezési tartományban az odavetett szócafrangok viszont hirtelen jelentéssel telnek meg. A Magyar Hírlap újságírói a Hír TV riporterei és mikrofonállványai nagy komolyan taglalják az éppen aktuális bullshitet, szent meggyőződésük, hogy tényleg forradalom van, és még a Nemzeti Együttműködés Rendszeréről is elhiszik, hogy az létező valami.
Az örökérvényű Bencsik András lapjában három teljes oldalt szentel az új idők köszöntésének. Fénykorát idéző szövegben van minden a 48, 56 és Orbán Viktor közti történelmi ív fölrajzolásától, a "Laptop und Lederhose"-n (amit szerinte "Gömböc és Kurultájra" lehetne fordítani) át egészen addig, hogy a vitákat addig föl kell függeszteni, amíg az "új értékrendszer legfőbb elemei egyszer és mindenkorra helyükre kerülnek". Lényegi mondanivaló azonban az, hogy abból még nem lett diktatúra, amit a túlnyomó többség akart, márpedig most a "forradalom – írja Bencsik –, mint egy virág, a szemünk előtt bontja ki szirmait".
Szegény Bencsik komolyan gondolja, amit a Fidesz kommunikációs agytrösztje egy másodpercig sem. Ők tudják, hogy bár jog szerinti fölhatalmazásuk egyértelmű és elvitathatatlan, a túlnyomó többség semmi olyasmit nem óhajtott, amire most készülnek, illetve tesznek. A valósnál ezért nagyobb erőt kell mutatni, ezért kell a választási győzelmet a nemzet győzelmével azonosítani, és ezért kell mindenhová kiaggattatni. Szerintem ugyan túlhajtják, de a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat ennyiben nem a Fidesz szokott mellébeszélését, hanem az orbáni newspeak-et követi.
Mert Orbán Viktor megszólalásaiban igenis van logika: szavain jó ideje pontosan az ellenkezőjét kell érteni.
Az oligarchák hatalmának megdöntése azt jelenti, hogy "kaptok ti olyan oligarchiát, látszat parlamenttel, látszat ellenzékkel, kézben tartott médiával, hogy csak lestek". A költségvetési adatok átláthatósága minden eddiginél nagyobb ködösítésnek, a demokratikus normák helyreállítása a demokrácia megmogyorózásának felel meg.
Az az eszmefuttatás, amely szerint az emberek meghatározták az új irányt, és a kormány meg az Országgyűlés csak ezt hajtja végre, azt a gondolatot takarja, hogy "senkinek sem kötöttem az orrára, hogy mit akarok tenni, de most a ti akaratotokra hivatkozással, mindenki azt teszi, amit én akarok". A "Nemzeti Együttműködés Rendszerének" jelentése: "Úgyis Kicsinállak". A szerénység és alázat pedig úgy értendő, hogy a parlamentnek felelős miniszterelnök a bolgár tengerpartról értesíti a parlamenti többséget és a szélesebb közvéleményt, hogy ki lesz a következő köztársasági elnök. Távolból írok nedvesen.
*
A politikai hablaty érvényesülésének útjában eddig sem állt sok minden, azonban ez a ciklus annyiban újat hozott, hogy most már a parlamenti ellenzék is megszűnt létezni, bár a Jobbik előbb-utóbb meg fogja találni hangját és szerepét. Ennek fényében a többiek mostani szerencsétlenkedése különösen aggasztó.
Az Országgyűlés Babarczy Esztere, az LMP egyrészt kiad egy közleményt, amelyben az Orbán-nyilatkozat kifüggesztését a "20. századi magyar történelem legrosszabb korszakait" idézőnek nevezi, majd meginvitálja frakcióülésére bájcsevegni a miniszterelnököt. Gondolom a találkozón annak megvitatására is volt mód, hogy a kormánypárt – a szokott emeszpés sunnyogással a háttérben – miért törekszik az LMP kiszorítására az önkormányzatokból.
Na, most, vagy nem igaz, amit az LMP közleményeiben állít, hogy a "félelemkeltés rendszere" kezd kiépülni, vagy hogy a Lex Járai a "demokrácia és versenysemlegesség arculcsapása", ebben az esetben hazudoznak ők is, és föliratkoztak a hisztériakeltők hosszú listájára; avagy mégiscsak igaz, akkor viszont nem hívom meg a kormányfőt, vagy ha már korábban meghívtam, demonstratívan lemondom. Nem is értem mi járt az eszmecserét illetően a fejükben. Kedves Kannibál úr, üljünk már le megbeszélni, hogy miért eszik embert. És miért pont az én karomat?
Ez nem új kultúra meghonosítása, hanem a rémisztő kormányzati szándékok legitimálása. Nem véletlenül ment el hozzájuk mint ellenzéki bezzeggyerekekhez Orbán.
Azonban a Fidesz-kormány legmegbízhatóbb szövetségese, megrendíthetetlen támasza a Magyar Szocialista Párt. Egyfelől létük még jó sokáig alkalmas arra, hogy a gátlástalan területfoglalást a kommunistákkal szembeni szabadságharcként tüntesse föl a kormány, másfelől túlságosan is készséggel simulnak bele a Fidesz hatalmi törekvéseibe.
A köztársasági elnök megválasztásakor az MSZP rohamtempóban sietett Orbánék segítségére. Ahelyett, hogy egy valódi tekintéllyel rendelkező személyt vonultattak volna föl, vagy csendben hagyták volna, hogy a Fidesz magyarázkodjon övéinek Sólyom mellőzése miatt, előszedtek egy teljesen ismeretlen, Schmitt Pálnál jóval kevésbé megnyerő figurát, Bangkok Andrást, azt hiszem, akit ráadásul kedélyes pártállami ájer leng körül. Sikerült asszisztálni ahhoz, mintha ez a gyalázatos színjáték a legfőbb közjogi méltóság megválasztásáról szólt volna.
Persze a szocialisták vezérkarából ennél több nem nézhető ki. Az új parlament első időszakát értékelő sajtótájékoztatóján a párt frakcióvezetője aggályosnak nevezte a Fidesz hatalomgyakorlását. Aggályos? Hát, nekünk nem ez a szó jutott volna először eszünkbe, igaz, nem is álltunk volna ki pártelnöki kortesbeszédünkben csupa Fidesztől lopott ötlettel ékeskedni. Befejeztem, végül is mit várhatunk attól, akinek eddigi legemlékezetesebb politikai cselekedete az volt, hogy megborotválkozott. (Sok mindent elárul, hogy az új parlament egyetlen eredeti ötlete Gyurcsány környezetéből származik.)
Amennyiben Magyarországon nem politikai hiánygazdálkodás folyna, ahol is a pult alól előszedett portékáról akarnánk bebizonyítani, hogy hibátlan áru, hanem a tényleges keresletnek megfelelő terméket igyekeznénk előállítani, akkor a Fidesz nem juthatott volna a kormány közelébe sem.
Az LMP meg a parlament közelébe sem.
Az MSZP pedig az ország közelébe sem.
