Új IMF-szerződésre készül a kormány
Új, elővigyázatossági hitelmegállapodást kötne a kormány az IMF-fel – nyilatkozta az fn.hu-nak Szapáry György. Orbán Viktor főtanácsadója szerint hazánknak nincs szüksége a pénzre, az csak vésztartalék lenne, és erősítené a piacok bizalmát. Szapáry nem tart attól, hogy a bankadó miatt több pénzintézet is elhagyná az országot.
Az októberben lejáró IMF-szerződést év végéig meghosszabbítaná, majd 2011-ben egy elővigyázatossági hitelmegállapodást kötne a magyar kormány a Nemzetközi Valutaalappal, mondta Szapáry György az interjúban [1]. Ahogy fogalmazott: "nincs szándéka a kormánynak lehívni a pénzt, mert a magyar állam fizetőképes, de egy ilyen elővigyázatossági megállapodás erősítené a piacok bizalmát". Ez azért fontos, mert így csökkennének az országkockázati felárak, és a magyar állam olcsóbban jutna pénzhez piaci forrásból.
A mostani szerződést azért hosszabbítanák meg két hónappal – erről már tárgyaltak is az IMF-delegációval, az új szerződésről még nem –, hogy ne legyen átmenet a két megállapodás között. Az új hitelszerződés alapján "csak akkor hívnánk le pénzt, ha valami olyasmi történne a nemzetközi piacokon, ami miatt a magyar állam nehezen tudna ott kölcsönhöz jutni".
A leendő új IMF-szerződés feltéteiről Orbán főtanácsadója konkrétumokat nem mondott. Csak annyit közölt, hogy a szokásos feltételek – milyen a monetáris politika, mekkora a deficit – mellett "szó lesz arról, hogy milyen szerkezeti átalakításokat akar a kormány véghezvinni". Az IMF csak a hosszabb távú növekedést megalapozó reformokat támogatja, de a konkrét szerkezeti átalakításokat a kormány határozza meg, tette hozzá.
A bankadóról azt mondta Szapáry György: "beleilleszkedik abba a folyamatba, ami más országokban is történik", és hozzátette: jónak tartaná, ha az adóról meg tudnának állapodni a bankokkal. Szerinte "a bankok jól meg fogják gondolni, mielőtt arra a megállapításra jutnának, hogy Magyarországról kivonulnak", mert a magyar piacon komoly növekedési esélyek vannak. A deficitről azt mondta: "hogy sikerül lehozni a hiányt az eredetileg tervezett szintre", vagyis a 3,8 százalékos GDP-arányos mértékre.
***
Node mi változott három hét alatt?
Varga Mihály: célunk az államcsőd elkerülése 2010. június 3.
Varga Mihály szerint Magyarországon "gazdasági vészhelyzet" van. Leszögezte: a kormány nem átgondolatlan, hanem rendszerszintű lépésekben gondolkozik
A Miniszterelnökség államtitkára a gazdasági tényfeltáró bizottság csütörtöki ülése után az Országházban Kósa Lajosnak, a Fidesz ügyvezető alelnökének szavaira reagálva az MTI-nek azt mondta: Magyarország rossz helyzetben van, még a "gazdasági vészhelyzet" kifejezés sem indokolatlan.
Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke egy debreceni konferencián csütörtökön egyebek közt úgy fogalmazott: a jelenlegi cél a közvetlen államcsőd elkerülése, és "a krízis időszakára" egy átmeneti, legfeljebb két évre szóló forgatókönyvet kell megalkotni.
Varga Mihály az ezzel kapcsolatos kérdésre válaszolva aláhúzta, a tényfeltáró bizottság azért dolgozik, hogy pontos, korrekt adatokat közöljenek a közvélemény számára, hogy mindenkinek nyilvánvaló legyen: Magyarország milyen helyzetben van. Megismételte, reményeik szerint hétvégére elkészül a bizottság részjelentése.
Hozzátette: egy krízishelyzetet rendkívüli intézkedésekkel kell kezelni, de a kormánynak nem az a célja, hogy kapkodó, átgondolatlan intézkedéssor induljon el. Az államtitkár kiemelte: a kormány a kétharmados többség birtokában olyan rendszerszintű átalakításokat tervez, amelyek hosszú távra javítják az ország versenyképességét, a felzárkózásra adnak lehetőséget és a megteremtik a fenntartható növekedést.
Az idei államháztartási hiánycéllal kapcsolatban leszögezte: bekövetkezik, amit tavaly becsültek, hogy a 3,8 százalékos hiánycél nem tartható, annak nagysága hozzávetőleg 7-7,5 százalék lesz. Arra a felvetésre, hogy ne 7-7,5 százalékos legyen a hiány, kormányzati intézkedések szükségesek, azt válaszolta: erről a kormány dönt majd, ezt nem tudja megelőlegezni.
Arra a kérdésre, hogy július 1-től lesz-e adócsökkentés, Varga Mihály azt válaszolta: a részjelentést szeretné egyelőre elkészíteni. A bizottság arról döntött, hogy a részjelentés azt a helyzetet fogja tükrözni, amit átvett az Orbán-kormány az elődjétől - emelte ki.
Ezzel kapcsolatban azt mondta még: derültek ki olyan tények, amelyek a tervezett hiány nagyságát növelhetik, az átadás-átvételkor "hullanak ki csontvázak a szekrényből", de a részjelentés az átadás-átvétel előtti állapotot rögzíti majd.