Be van fejezve a nagy mű, igen. Mint ahogy a Nemzetgazdasági Minisztérium szeptember 20-án kiadott közleményéből megtudjuk, „2012-ben a kormány befejezi a munkát és családokat támogató adórendszer kiépítését, általánossá téve az arányos adózást.” A közlemény folytatásából aztán kiderül, hogy erről szó sincs, a kormány - nyilván megijedve a következményektől - éppen az egykulcsos adó átmeneti puhítására készül. A következőkben azonban nem ezzel, a különféle kompenzációkkal és nem-másodikkulcs-hozzájárulással megtűzdelt hibrid adórendszerrel, hanem a „vegytiszta” egykulcsos személyi jövedelemadóval foglalkozom, amelyre a kormány hosszabb távon törekszik. Az átalakítás hosszabb távú makrogazdasági hatásaira fókuszálok, nemzetközi kontextusba helyezve a személyi jövedelemadózást.
Magyarország 2009-ig a világ egyik legprogresszívabb adórendszerével „büszkélkedhetett”, nyilvánvaló volt, hogy a magasabb jövedelmek adóterhelését hosszú távon mérsékelni kell. Az, hogy a magas termelékenységű munkaerő marginális adókulcsának csökkentése, e réteg munkakínálatának növekedésén keresztül hosszú távon jótékonyan hat a növekedésre, becslésekkel alátámasztva dokumentálta több tanulmány is
Megéri-e a fenti hasznokért az adójóváírás eltörlésével az átlag alatti jövedelműek adóterhelését ilyen drasztikusan megemelni? Mindez csak szociális kérdés? Tényleg nagyfokú versenyképességet biztosít a tervezett egykulcsos adó? Válaszom megelőlegezve, röviden: nem.
A kérdés részletesebb megválaszolásához először egy általános félreértést kell eloszlatni az egykulcsos adóval kapcsolatban. A létező egykulcsos adórendszerek szinte mindegyike progresszív –vagyis a szó eredeti értelmében nem igazi egykulcsos adó. Egy-két kivétellel, Európában pedig mindenhol létezik ugyanis valamiféle adójóváírás vagy adókedvezmény, ami az alacsony jövedelműek tényleges adóterhelését érdemben – nem ritkán, például Szlovákia és Csehország esetében nullára, gyermekkedvezmény esetén akár nulla alá! – csökkenti. Az adókedvezmény csökkenése következtében az adóráta jellemzően fokozatosan nő a jövedelemmel, amíg el nem éri az egyetlen kulcs szintjét. Az egykulcsos jövedelemadó reformok tekintélyes részében az alacsony jövedelműek adóterhelése nem hogy nőtt, hanem egyenesen csökkent, Szlovákiában például jelentősen.
A szolidaritási és méltányossági elvek mellett ezt az a számtalan becsléssel alátámasztott felismerés támogatta, hogy az alacsony jövedelmi szegmensben a magas adóráta különösen negatívan hat a foglalkoztatottságra. Ez az elgondolás kiváltképpen fontos kellene, hogy legyen egy olyan országban, amelynek kirívóan nagy a lemaradása a képzetlenek foglalkoztatása terén – még akkor is, ha e probléma nem elsősorban az adórendszerrel orvosolható kérdés.
A pontosság kedvéért, a foglalkoztatási hatás szempontjából – legalábbis rövidtávon – nem mindegy, hogy a munkavállalói, vagy a munkaadói terhek nőnek-e. Ha csak a munkavállalót terhelő személyi jövedelelamadó nő, az közvetlenül nem érinti a munkaadók költségeit, így rövid távon elsősorban a munkavállalási kedvre hat. A munkavállalási hajlandóságot pedig a különböző munkanélküli juttatások, segélyek idei és jövőre tervezett megnyirbálása elvben még az adóemelés mellett is biztosíthatná- a munkából távolmaradás relatív haszna ugyanis még így is csökkenhet. Azonban a nettó bér esését kompenzáló minimálbéremelés, kiegészülve a „bérkommandóval” – azaz az elvárt béremelés erőltetésével - gondoskodhat arról, hogy az adóváltozás a munkaadók munkaköltségét növelve, a munkakeresletet azonnal csökkentve, gyorsabban megjelenjen a foglalkoztatási számokban is. A 2012-re tervezett, 18%-os minimálbéremelés- és ennek nyomán a bérskála jó részén végigmenő, a javasolt 5%-ot meghaladó béremelés – nyilvánvalóan köszönő viszonyban sincs a termelékenységi és a piaci folyamatokkal, ilyen recessziós környezetben nem tűnik túl jó ötletnek.
